Gyászperc

Előszó

Részlet a könyvből:

"„A bánat árja elsodorna", énekelte a gyászóra megnyitójául a diákkórus, azután Block úr, az igazgatónk, a koszorúval díszített pódiumhoz ment. Lassan ment, alig vetve egyetlen pillantást is a zsúfolásig megtöltött aulába; Stella fényképe előtt, amelyet egy, a pódium előtt felállított faállványon helyeztek el, megállt, erőt vett magán és kihúzta magát, legalábbis úgy tűnt, hogy megmerevíti a testét, majd mélyen meghajolt.
Milyen sokáig merevedett meg ebben a testtartásban a képed előtt, Stella, amely elé átlósan egy fekete ripszszalag volt kifeszítve, egy gyászszalag, egy emlékszalag; míg Block úr meghajolva állt ott, én az arcodat kerestem, amelyen ugyanaz az elnéző mosoly lebegett, amelyet mi, a legidősebb tanítványaid az angolóráidról ismertünk. Rövid, fekete hajadat, amelyet simogattam, világos szemeidet, melyeket megcsókoltam a Madárszigeten; önkéntelenül is eszembe jutott, hogyan biztattál, próbáljam csak kitalálni, hány éves vagy. Block úr a fényképedhez beszélt, kedves és tisztelt Stella Petersennek szólított, emlékeztetett rá, hogy öt évig voltál a Lessing Gimnázium tantestületének tagja, aki a kollégák körében megbecsülésnek, a diákok között általános szeretetnek örvendett. Nem felejtette el megemlíteni a tankönyvbizottságban való működésedet sem, végül pedig eszébe jutott, hogy örökké jókedvet sugárzó személyiség voltál: - Aki csak részt vett az osztálykirándulásain, még sokáig emlegette lelkesen az ötleteit, a hangulatot, amelynek minden tanuló a hatása alá került, ezt a közösségi érzést, amely minden Lessing-diákot áthat, ezt az érzést neki köszönhetjük." Vissza

Fülszöveg

Nehéz órákban Siegfried Lenznek egy vigasza mindig lehetett: számíthat a közönségére. Csak épp sohasem engedményekkel fizetett ezért a hűségért. Sohasem szaladt az olvasók után, inkább udvariasan megkérte őket, legyenek szívesek vele tartani. Örömmel megtették, örömmel megteszik mindmáig, mert érzik, hogy nem a kritikusoknak vagy a pályatársaknak ír, sohasem fordít hátat a közönségnek, hanem mindenkor éppen velük, az olvasókkal törekszik szövetségre.
Költői könyvet köszönhetünk Siegfried Lenz barátomnak.
Talán a legszebb írása.

Siegfried Lenz a második világháború utáni írónemzedék legjelesebbjei közé tartozik, emlékezetes Németórát kapott tőle egyebek közt a magyar olvasóközönség. Gazdag életművében új szín ez a kisregény, a szerző első szerelmi tárgyú írása. Tanárnő és diákja, Stella és Christian szeretnek egymásba. A huszadik század második felében sem éppen szabályos história az ilyen, kivált egy tengerparti német kisvárosban. Siegfried Lenz szemérmes előadásában azonban úgyszólván magától értetődő. Az orvul lesújtó, értelmetlen, korai halál fényében éppen ez a látszólagos banalitás olyan fájdalmas: mert visszahozhatatlan. Halk tónusú művével óriási sikert aratott hazájában a nyolcvan fölött járó szerző. Vissza