Előszó
A Néprajzi Múzeum irattára a gyűjtemények gyarapításának sokféle emlékét őrzi. Vannak közöttük meghiúsult kísérletek nyomai is, mint amilyen Wilhelm Bauer Mexikóban élő gyűjtő épp száz esztendővel ezelőtti ajánlata, aki 1904-ben egy háromezer darabos, azték, zapoték, maja és mixteca tárgyakból álló gyűjteményt kínált megvételre. Az aranyleleteket is magában foglaló régészeti kollekciót százhuszonötezer koronáért ajánlotta fel az általa a „tőkeerős múzeumok" közé sorolt Nemzeti Múzeumnak, minden bizonnyal azon felbuzdulva, hogy az előző évben kétezerháromszáz koronáért már sikerült egy néprajzi-régészeti gyűjteményt a múzeumnak eladnia. Nem számolt azzal, hogy ez a vásárlás egyben ki is merítette a Nemzeti Múzeum Európán kívüli területekről származó anyagának gyarapítására fordítható összeget, így az újabb, immáron jóval magasabb értékre rúgó - s minden bizonnyal - rendkívül jelentős gyűjtemény Magyarországra kerülésének nem volt meg a lehetősége. Semayer Vilibáld, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Jankó János halála után, 1902-ben kinevezett vezetője így jellemezte a szükséges gyűjtési irányok és a fennálló lehetőségek ellentmondását: „a múzeum dotációja a hazai és velünk rokon népek néprajzi tárgyainak évenként való gyarapítására is alig-alig elégséges. Múzeumunknak persze elsősorban ez a feladata s csak másodsorban tengerentúli népek ethnographicumainak egybegyűjtése. Mindamellett ezt sem szabad, nem is tettük s nem is óhajtjuk a jövőben sem elhanyagolni."
Nagy öröm számunkra, hogy száz évvel később a Néprajzi Múzeumnak lehetősége nyílt arra, hogy egy igazán jelentős latin-amerikai régészeti gyűjteménnyel gyarapodhasson. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az elmúlt évek egyik legjelentősebb állami vásárlásaként lehetővé tette, hogy hozzájussunk egy német magángyűjtő mintegy háromszáz leletet felölelő kollekciójához. A kétszázezer euróért megvásárolt, Németországban korábban ötven helyszínen részben kiállított gyűjtemény gazdag képet ad az inka hódítás előtti ősi ecuadori művészetről. Összeállítója hosszú évek alatt nagy szakértelemmel, valósággal darabonként válogatott össze egy olyan tárgyegyüttest, amely tizenkét régészeti kultúra emlékeire terjed ki. Legkorábbi darabja 4600 éves - egy modern művészeti alkotásokat idéző szobrocska a délecuadori Machalilla-kultúrából -, de a legfiatalabb tárgy is több mint 600 éves. A tárgyegyüttes javát az agyagból készített edények, szobrok, hangszerek alkotják, s megtalálhatók benne finoman metszett, alig néhány centiméteres vésett kagylók éppúgy, mint szerpentinitből csiszolt állatalakos mozsarak is. A gyűjtemény külön értéke, hogy a kerámiatárgyak közel felén speciális anyagvizsgálatot - ún. termolumineszcens kormeghatározást - végeztek, ami a sokszor évezredes időhatárok között mozgó, pusztán stiláris jegyeken alapuló kormeghatározásnál sokkal pontosabb és megbízhatóbb. Az ilyen természettudományos datálással rendelkező tárgyak magas aránya jelentősen emeli a gyűjtemény értékét, mert annak művészi kvalitásai mellett a komplex feldolgozást is lehetővé teszi.
Az újonnan megvásárolt gyűjtemény jóvoltából ma a Néprajzi Múzeum valószínűleg Európában a legjelentősebb ecuadori kollekcióval rendelkezik. Az európai múzeumok a középső-andokbeli illetve mezoamerikai (mexikói) területekről származó emlékeket őriznek, mivel a 19. század végén tevékenykedő kutatókat, gyűjtőket az archaikus civilizációk érdekelték. Művelődéstörténeti s művészi szempontból azonban nem kevésbé jelentősek az átmeneti területek kultúrái. Az amerikai kontinensen itt alakult ki mintegy hatezer évvel ezelőtt az agyagművesség, s roppant gazdag a kézművesség innét származó leletanyaga is.
Napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy az emberiség kulturális örökségének helyi, regionális emlékei minél ismertebbek legyenek a világ minél több pontján. Ennek hatására fogalmazta meg a nemzetközi múzeumi szervezet, az ICOM 2005-ben a Múzeumi Világnap jelszavát: Museums bridging cultures. A múzeumok a kultúrák között emelhető híd szerepét töltik be. A Néprajzi Múzeum Sámánszobrok és kőjaguárok - Ecuador ősi művészete című kiállítása ennek jegyében tárja a közönség elé a frissen megvásárolt ecuadori gyűjtemény anyagát, kiegészítve a már a múzeum birtokában lévő, témába vágó műtárgyakkal. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kiemelt támogatása és a Néprajzi Múzeum munkatársainak lelkes, odaadó munkája lehetővé tette, hogy a gyűjtemény kevesebb mint fél évvel a múzeumba kerülését követően nagyszabású kiállításon megtekinthetővé váljon, s megjelenjen az anyagot feldolgozó tudományos katalógus.
Köszönet érte mindenkinek!
Fejős Zoltán
Vissza