Gyakorlókönyv jogra készülőknek magyarból

Előszó

Előszó Köszöntöm az olvasót!
"Gyakorlókönyv" a borítón olvasható cím. Valóban annak szánom: a felvételi vizsgára nagy elszánással készülődő fiatal (és esetenként kevésbé fiatal) diákok segédeszközéül. Kipróbált teszteket nyújtok át: tanítványaim ezek segítségével készültek föl saját felvételi vizsgájukra, ők segítettek abban, hogy a feladatlapok célszerű rendje és formája kialakuljon. Ezúton is köszönöm nekik, hiszen így lehetővé tették az eredményesség kontrollját is: már mindnyájan joghallgatók.
Mi a célja ennek a könyvnek?
Nem mindegy az, hogy hogyan készül föl az ember egy vizsgára: elolvas, megtanul számtalan könyvet, amelyekből nagy nehézségek árán sikerül kihámoznia a lényeget, amelyről csak utólag derül ki, hogy valóban az volt-e a fontos. Vagy kap egy útmutatót, amely kitűzi az elérendő célt, megadja az irányt és a haladás célszerű módját, fogódzókat nyújt, és közben a felkészülő - ha szorgalmas és kitartó - szinte észrevétlenül megszerzi azokat a készségeket is, amelyek már túlmutatnak a felvételi vizsgán, kicsit előkészítik az egyetemi életre is. Nos, tulajdonképpen ilyen útmutató segédeszközt tart a kezében, kedves olvasó! A pontos tudást kívánó feladatok felhívják a figyelmet arra, hogy konkrét ismeretek nélkül nincs ütőképes tudás. Az esszékérdések és fogalmazási feladatok pedig azt kívánják tudatosítani, hogy mindenkinek ki kell alakítania magában az önálló gondolkodás, véleményalkotás képességét, hogy bármikor, bármilyen feladat esetén alkalmazni tudja a tanultakat. Ugye milyen egyszerű cél ez?
Miért használjuk?
Minden újonnan vásárolt dolognál előbb a használati utasítást olvassuk el, hiszen ennek ismerete és betartása a biztosítéka annak, hogy az általunk vásárolt holmi megfelel az elvárásainknak. Nincs ez másképp most sem: aki veszi magának a fáradtságot, hogy a sugallt szisztéma szerint, a sugallt módszerekkel halad előre, annak jó esélye van arra, hogy alapos felkészültségre tegyen szert. Annyit kap vissza eredményességben, tudásban és gyakorlottságban, amennyi energiát belefektetett a megoldásba. Ez az első lépés tehát: el kell dönteni, hogy valóban akar-e joghallgató lenni. Ha igen, akkor a következő döntés: mennyi áldozatot hajlandó hozni ezért, mennyi munkát hajlandó elvégezni. Ezután jön annak tudatosítása, hogy a magyar- és történelemtanulás csak eszköz a cél eléréséhez: soha többé nem fog senki irodalmat, sem történelmet tanulni - az irodalom- és történelemtanulás kedvéért -, mert ha azt szeretné, akkor bölcsészkarra kellene mennie. Miért kellenek akkor az irodalmi tények, elemzések, miért a képzőművészeti alkotások, zeneművek ismerete, stb.? Éppen azért, mert ez az utolsó alkalom, hogy kiszélesítse, megerősítse azt a szélesebb körű ismeretanyagot, amire később - már önképzésként - fölépítheti azt a humán műveltséget, amely nélkül nemcsak jogász, művelt ember sem lehet.
Remélem sikerült meghoznia a szükséges döntéseket, megérlelnie az elhatározást: komolyan tanulni fog. Seneca egy gondolatára hívnám még föl a figyelmét:
Ignoranti quem portum petat, nullus suus vetus est.
(Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, sohasem talál kedvező szelet.)
(Érdemes ilyen gondolatokat memoriterként gyűjtögetnie!)
Jó és eredményes munkát kívánok, majd sikeres fölvételi vizsgát! Vissza