Egy falusi nótáriusnak budai utazása/Rontó Pál

Fülszöveg

Gvadányit mint a tizennyolcadik századi hazafiság ébresztőjét s a nemesi-nemzeti ellenállás ellentmondásos eszméinek közvetítőjét becsüljük, akinek "igazi magyar beszédje" sokszor mulattatta Petőfit, s Arany Jánost is elismerő szavakra bírta.
Négyesy László jellemzése szerint: „Víg és közlékeny ember volt. Eleven érzékkel volt megáldva az élet furcsa vagy jellegzetes vonásainak felfogása iránt... Kereste az embereket, jól mulatott velők, lelki gyönyörűsége telt beszédjökben és lelkökben..."
Írói karrierje hatvanadik évén túl kezdődött, bár diákkorában kitűnt már az antik időmértékes verselés ötletes alkalmazásával. Katonatiszti pályafutása (Mária Terézia hadjárataiban való részvétele, francia fogsága, későbbi portyázásai) nemcsak kalandos sorsára, vakmerő bátorságára vall, hanem írói munkásságának is fő élményforrása. (Egyszer a porosz fővezér száz arany vérdíjat tűzött ki fejére; a hétéves háború után a Felvidéken, majd Szatmárban, Galíciában állomásozott ezredével; s tudjuk: az ősz generális is mély rokonszenvvel kezelte beosztottjait.)
Nyugalomba vonulása után Szakolcán telepedett meg; megyegyűlésekre járt, kertészkedett, hegedült, műveltségét gyarapította, és „unaloműzésből0 írt, fordított. Mint aki a régi, mozdulatlan világból felejtődött itt, bár több tekintetben, szándékán kívül is, az újnak nyitott utat az irodalomban.
Legjelentősebb műve - az Egy falusi nótáriusnak budai utazása - a korszak legnagyobb könyvsikere volt; népszerűségét a reformkorban Gaál József színpadi feldolgozása tartotta fenn. S valaha sokat idézték másik elbeszélő költeményét is, mely Rontó Pál legendás hírű csíny tevéseiről szól.
E kötet az író születésének 250. évfordulóján készült. Vissza