Előszó
Valaha mindenki őt olvasta. Még emlékszünk arra az időre, - a mult század végén s e század elején, - mikor az uccán, a fiatalembereknél, vagy a vasúti fülkében az utasoknál, vagy a hintaágyon...
Tovább
Előszó
Valaha mindenki őt olvasta. Még emlékszünk arra az időre, - a mult század végén s e század elején, - mikor az uccán, a fiatalembereknél, vagy a vasúti fülkében az utasoknál, vagy a hintaágyon cigarettázó asszonyoknál csak az ő könyveit láttuk. Olvasóközönsége az irodalmároktól és hercegnőktől kezdve a hordárokig és bolti lányokig terjedt.
Rövid történetei, ezek a dévaj és kegyetlen, édes és borsos históriák, egyszerre jelentek meg a szerelem és halál vörös-fekete pompájában. Akkoriban a szókimondás bátorsága meglepte az embereket. Aztán hatott az író egyénisége is, kivel távolból, ismeretlenül is, mintegy személyes kapcsolatban éltek. Harmincegy éves korában jelent meg első könyve s negyvenhárom éves korában már meghalt. Achilleszi fiatalsága volt. E tizenhárom év alatt egy könyvtárra valót alkotott, hat kötet regényt, tizenhat kötet elbeszélést, három kötet útirajzot. Akadt olyan esztendő, melyben öt könyve röppent ki a könyvpiacra. Hallottak királyi tiszteletdíjáról, villájáról és jachtjáról, a »Bel-Ami«-ról, melyen a tengert szokta járni. Beszéltek arról, hogy munka közben, fáradtságának leküzdésére éterrel élt s később morfiumot, kokaint is használt. Ismerték rettenetes végét, mely fiatalon ragadta el íróasztala mellől, öngyilkossági kísérletét és utolsó hónapjait a pasy-i elmegyógyintézetben. Ezek a hírek regényes kerettel vették körül alakját. Amint olvasták könyveit, érezték mögöttük a századvégi, tragikus kortársat is.
Ennek a varázsnak ma már vége. Úgy látszik, minden írói halhatatlanságnak van egy lázas, izgatott korszaka. Ez az a divat, mely elmúlik. Utána következik az a folytonosság, mely nem múlik el. Ma távolabb vagyunk műveitől időben és lélekben, de értéküket inkább meg tudjuk ítélni. Guy de Maupassant a világ legelső elbeszélői közé tartozik.
Vissza