Erős mint a halál

Előszó

Részlet a könyvből:
A tágas műterembe napfény hatolt be a mennyezet födetlenül hagyott nyílásán át. Ügy tűnt fel az a nyílás, mint a távoli, végtelen azúrra nyíló üreg, a melyen át időről-időre madarak gyors röppenése látszott, mint egy nagy négyszögletes darab kék fényből.
A mint a komoly, kárpitozott, magas helyiségbe ért az égbolt vidám fénye, elbágyadt, szelíddé vált, fakón ömlött el a szöveteken, elveszett a függönyök ránczai között, s alig világította meg kissé a sötét zugokat, a melyekben érintésére csak az aranykeretek csillantak fel kigyúló tüzekként. Békesség és szendergés volt abban a helyiségben, a művészhajlékok nagy békessége azután, hogy emberi lélek munkálkodott bennök. Gondolatalkotta falak között, a hol egy elme dolgozik s heves erőfeszítésekben merül ki, lankadtnak, bágyadtnak látszik minden, mihelyt megnyugodott az elme. Az életerő ilyen kitörései után szinte holtnak tetszik minden; és pihen minden, pihennek a bútorok, szövetek, a befejezetlen nagy alakok is a vásznakon, mintha csak a ház urával együtt fáradozott volna az egész lakás, mintha csak vele gyötrődött volna, részt véve naponkint megújuló küzdelmében. A szőnyegek s ülések között festék, terpentin-olaj s dohány zsongító, gyönge szaga lebegett; és a mindenre ránehezedő csendet nem zavarta meg más zaj, mint a mennyezet nyílása fölött elröppenő fecskék éles, rövid csipogása és Páris szüntelen, zavaros morajlása, a mely halkan ért odáig a házfedeleken át. Vissza