Gúta hagyományos gazdálkodása a XX. század első felében

Előszó

Annak ellenére, hogy a szlovákiai néprajzkutatás az utóbbi időben bizonyos hivatásos szintet elért, átgondoltabb, vagy legalábbis figyelemreméltóbb kutatási tervek inkább csak kivételnek számítanak. Ha létrejöttek is, megvalósításuk rendszerint központi tudományos intézethez, vagy egyetemi munkahelyhez kapcsolódik. Ezért elismerés illeti a négy regionális múzeumot (a komáromi Duna Menti Múzeumot, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumot, az Érsekújvári Honismereti Múzeumot és a Galántai Honismereti Múzeumot), amely a hatékonyabb megoldások és az igényesebb eredmények elérése érdekében kutatási tervei összehangolására vállalkozott.
A fenti múzeumok kezdeményezésében nemcsak a kutatási érdekeik és erejük egyesítését kell értékelnünk, hanem a témaválasztásukat is. Tekintettel arra, hogy az együttműködésről négy dél-szlovákiai múzeum határozott, természetesnek vehetjük, hogy a figyelmüket a hagyományos gazdálkodás kutatására irányították. Egyrészt azért, mert a Kisalföldön ez volt a lakosság főfoglalkozása és a többség kizárólagos megélhetési forrását is jelentette, másrészt azért, mert annak ellenére, hogy Dél-Szlovákia lakosságának hagyományos kultúrájában is a gazdálkodás fontos szerepet játszott, a szlovák néprajzkutatásban erre a témára nem fordítottak kellő figyelmet. Igaz, hogy a agráretnográfia terén több résztémában értékes leíró jellegű munka és elméleti tanulmány készült, de a gazdálkodás egészének össz-szlovákiai méretű monografikus feldolgozása ezidáig hiányzik. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy mostanáig Szlovákia déli területein a hagyományos gazdálkodás alaptényeit sem térképezték fel, holott ezeknek az említett monográfiában kulcsszerepet kellene játszaniuk. Vissza