Gumi Bumeráng

Előszó

Hálás dolog könyvbe előszót írni, mivel az ember tulajdonképpen a szóban forgó termékkel kapcsolatban semmit sem csinált, mégis - előzenekarként, amelyik tulajdonképpen semmit sem játszik - az ő gondolataival kezdődik. Hogy jobban megvilágítsam a dolgot, lehetnék Baleczky Annamária, aki a nézők szemébe nézve, mielőtt levetítik, elmeséli röviden a Die Hard tartalmát, a fordulatokban bővelkedő és izgalmakban gazdag szavak gyakori ismételgetésével, az internet, a teletext és a digitális televíziózás korában.
Ugyanakkor személyes tapasztalatom, hogy az előszót általában senki sem olvassa ugyanis nem előszót vásárolt ő végül is, hanem könyvet, így a bevezetőben bármit le lehet írni. Érdekes lenne megvizsgálni, hány olvasói levél érkezne, ha ezeken a lapokon a barnamártás receptjét, vagy éppen rövid részletet közölnénk a Wartburg szerelési útmutatójából.
Valószínűleg egy se.
Megtiszteltetés ugyanakkor ekkora szabadságot kapva dolgozni, hiszen a műfaj sincs meghatározva: horror, sci-fi, thriller vagy éppen Romana különkiadás stílusban is meg lel szólalni. Csak annyit kértek ugyanis, írják egy előszót. Ha tetszik, az egész kezdődhet egy bolygón, ahol génmanipulált guppik csókolóznak a naplementében és közben kirajzolódik a kenyérszeletelős gyilkos sziluettje. Utána hiába mondják, hogy nem ezt kértük. Hanem mit? Egy előszót? Senki sem mondta, hogy nem lehet guppis vagy gyilkosos. Egy előszóról volt szó.
Az előszó egy kicsit olyan is, mint randizni egy lánnyal, virágot venni neki, hogy aztán jól elkapja az a barátunk, aki magasabb, izmosabb és viccesebb nálunk. Aztán persze kiderül, hogy csak azért volt a flört, hogy a magasabb, izmosabb és viccesebb barátnak valaki bemutassa a nőt.
Persze, a szerzőről kell ejteni egy-két elismerő szót, hiszen ő kér fel az előszó megírására, bizonyára, ha önkéntes jelentkezés alapján menne, vagy sorsolással, jóval őszintébb kegyetlenebb előszavak születnének, felsorolva a könyv hibáit és kiemelve az előszói erényeit, felsorolva néhány művét, amelyek sokkal jobban sikerültek, mint az előszót követő alkotás. Olyan ez, mint a werkfilmek, soha sincs senki, aki el merné mondani, hogy a rendező egy perverz állat, aki a forgatás során végig ivott és csak azért nem cserélték le, mert a forgatókönyv olyan rettenetes volt, hogy akár egy burkoló is rendezhetett volna belőle filmet bekötött szemmel. Természetesen jelen könyv esetében erről szó sincs.
Humoros alkotással állunk szemben, amit a mai nehéz világban célszerű előrebocsátani, nehogy perek, sértődések és sajtógyűlölködés vegyék körül. Humoros tehát a könyv, a Bumerángban (szintén humoros rádióműsor) elhangzott írásokat gyűjti össze. Aki azonban erre a címből nem jött rá, azt kérem, hogy fontolja meg, folytatja-e az olvasást.
A könyv szerzője Gulyás Zoltán humorista, színész, rádió- és tévésztár, valamint most m elsőkönyves író és rajzoló is, így Alföldi Róbert után ő is csatlakozott a multifunkcionális művészek népes csoportjához, csak ő legalább magát sem veszi komolyan. A humoros könyvek előszavában szokásos kiemelni néha azt, hogy milyen rettenetes is a világ, amiben élünk, és milyen jó, hogy van humor, ami segít átvészelni a durva hétköznapokat. Természetesen ezután tucatjával jelennek meg a cikkek, hogy ezen a világon, amelynek minden hétköznapja durva, hogy mer valaki egyáltalán viccelődni. Így ezt a részt most kihagyom, nehogy gyanút keltsek.
Végül jön az előszó legérthetetlenebb része, amikor az előszóíró jó szórakozást kíván, hiszen a jó szórakozás ténykérdés; vagy van, vagy nincs. Hiába koncentrál összeszorított fogakkal az, aki kívánja, hogy jól szórakozzon az olvasó, ha éppen rossz napja van, nincs humorérzéke vagy éppen súlyos operáció előtt áll. Ezért én csak abbéli reményemet fejezem ki, hogy az előbbiek éppen ebben a pillanatban az ezen sorokat olvasók esetében nem forognak fent. Vissza