Napkelet 1928. március 15.

Előszó

Részlet a kötetből:

Rabtűz

Halálos csend követte szavait. Némán és megzavarodva pislogtak egymásra. Az ágyhoz ment, fogta a kalapját és elhagyta a szobát. Másnap reggel a jegyző nevetve fogadta:
- Fene legény vagy, cimbora - kedélyeskedett. - Látod, az ilyen fickókat szeretem. Magam sem viselkedtem volna másként a helyedben.
A jegyzőre nézett és mosolygott. Hát ezt az embert akarta ő megsérteni? Ezt a barommá fúvódott férget?
Megszólalt:
- Köszönöm, bátyám. De most, hogy elhagyom a falut, nem mulaszthatom el, hogy búcsúzóul bocsánatot ne kérjek tegnapi otrombaságomért.
- Mi? Elmégy? - hüledezett a jegyző.
- Ne haragudjék, bátyám, de ez a mesterség nem nekem való.
A jegyzőben egyszerre felágaskodott a gőg, alig tudta nyerítését visszatartani.
- Hát szó, ami szó, nem voltál túlságosan nem lumen, de idővel, ki tudja, talán mégis beletanultál volna a mesterségbe.
A szive repesett az örömtől, hogy ilyen szerencsésen megúszta az éjtszakai összeszólalkozást. Ha a kölyök elutazik, bugyborékolt benne az öröm, egyszerre meg lesz mentve a becsülete. Kirúgtam. Szó nélkül kirúgtam, barátom - fogja mondani estére a számvevőéknek s a maga részéről szóra sem érdemesíti tovább az ügyet.
A látszat kedvéért keveset kapacitálta még, látva azonban, hogy hajthatatlan, hátraszegte a fejét:
- Jól van no. Nem bánom, ha már annyira ég a talpad alatt a föld, eriggy. De egy pohár bort azért még megiszunk.
- Sajnálom, de nem lehet. A kilencórás vonattal már megyek.
A póstára sietett. Táviratot adott fel Simon címére, hogy a tizenegyórás vonattal érkezik.
- Szervusz - fogadta Simon, amikor a vonatból kiszállt.
- Szervusz.
Kocsiba ültek
- Hova? - kérdezte a kocsis hátrafordulva.
Egymásra tekintettek.
A Tiszába - felelte kevés hallgatás után Simon. Vissza