Szeretni - tudni kell...!

Előszó

Részlet:
Én, Gróf Tilly, a szász királyi ház nyugalmazott minisztere, életem hatvanadik évében vagyok. Egészségem jó, fogaim nagyrésze megvan, jóízűen eszem és kitűnően alszom. Orvosom azt mondja, sőt én is úgy érzem, hogy rendelkezem még legalább tíz évvel és életem hetvenedik évéig meg fogom őrizni szellemi frisseségemet, józan ítélőképességemet, emlékezetem tisztaságát.
Tehát tíz évem van még. Ezt a tíz évet arra akarom felhasználni, hogy leírjam mindazt, ami életem hatvan éve alatt velem és részben általam történt. Meg akarom örökíteni gyönyörű ifjúságomat és azt szeretném, hogy ugyanakkor, amikor saját életem történetét írom, egy kissé képet adjak a korról is, amelybe belészületni szerencsés voltam.
1723-ban születtem. Származásom, vagyonom, családi összeköttetéseim, azután később saját munkaképességem gondtalan életet biztosított nekem. Sohasem volt kérdés számomra, ami az emberek millióinak esetében probléma: hogy miből élek meg. Ruháimat Londonban csináltattam, utazókocsimat Bécsben, fehérneműmet Párisban. Ezüstről ettem mindig és hitelleveleimre épp úgy fizettek a milánói zsidók, mint a varsói Fugger-bank. Azért az életnek ez a bősége nem vakított el engem úgy, mint sorstársaim legtöbbjét: meglátom a többi ember szenvedését és nyomorúságát is, de segíteni nem tudok rajta, mert a nyomorúság örök. Éppen ezért nem róhatja fel nekem senki, ha életem folyamán szememet inkább kellemes látványokon legeltettem, mint az emberiség sebein. Vissza