A kapitalista világrend válsága

Előszó

A társadalom bármely osztályához tartozó, tárgyilagosan gondolkodó ember előtt eddig sem lehetett kétséges az, hogy az emberiség fejlődési folyamatában a kapitalista társadalmi és termelési rend nem fogja a haladás utolsó fokát képezni. annyi anomáliát, annyi igazságtalanságot, annyi intézményes embertelenséget foglal magában, melyet a köz- és magánjótékonyság csak szórványosan, ötletszerűen és a szükséghez képest meg nem felelő mértékben képes ellensulyozni és enyhiteni, hogy lehetetlenség volt ezt a világrendet elképzelni mint egy, a mainál magasabb erkölcsi alapon álló emberiség további evoluciójának végleges alapját, utolsó állomását.
Mi, a kapitalista világrend alapján álló polgári társadalomhoz tartozók, ezzel szemben mindeddig legfőkép azt az érvelést használtuk a szocialista társadalmi és termelési rend híveivel folytatott vitatkozásaink folyamán, hogy az absztrakt igazságosság követelményeitől függetlenül, illetve ezeknek dacára, az emberiség fejlődési folyamatának jelenlegi és belátható időn belüli stádiumában a kapitalizmus, az individualista termelési rend mással nem pótolható. Ez felel meg még mindig legjobban az emberiség jelenlegi fejlődési fokának, egyrészt, mert a vagyonszerzés, a leszármazókról való gondoskodás ösztöne leghatékonyabb rugója az egyéni iniciativának, szorgalomnak, munkatöbbletnek, amely rugó egy szocialista világrendben hiányoznék és ez más, hasonlóan hatékony rugóval pótolható nem lenne. Másrészt, mert egy ilyen világrend a munkadíjazást, a termelt javak elosztását igazságos módon keresztülvinni képtelen volna, ugyhogy az uj világrend végeredményben a jelenleginél nagyobbfoku általános elégedetlenségre, az emberi iniciativa hanyatlására, utóbb anarchiára és az emberiség fejlődésének visszaesésére vezetne. Vissza