Grimm-mesék

Fülszöveg

Milyen meséket mondhatunk el vagy olvashatunk fel a gyerekeknek? Ez a kérdés újra és újra felmerül a felnőttek gondolataiban. A szülőket, illetve nevelőket gyakran elbizonytalanítják a modern meseillusztrációk (és talán még gyakrabban) saját gyermekkori emlékeik és félelmeik. Tényleg kegyetlenek lennének a mesék, vagy csak illúzió az általuk bemutatott - látszólag - tökéletes világ? Vagy abban rejlik az értelmük, hogy - mindig - a jó győzedelmeskedik, a gonosz alul marad bennük: A gyerekek saját maguk sohasem teszik fel ezeket a kérdéseket. Tudják, hogy az életnek, s így az ő életüknek is, két, napos és sötét, borús oldala van, és ettől az élettől nem idegen a nevetés, de a sírás sem. A gyerekek szeretik az ellentéteket és a dinamikát, amelyek a mesék jellemző tulajdonságai. A mesealakokkal - jókkal és gonoszakkal - együtt élik át az összes tanulási folyamatot, a fájdalmakat és az örömöket, és eközben fejlesztik saját egyéniségüket, lelkivilágukat. A gyermekek szívesen meghallgatják újból és újból a kedvenc meséjüket, de az új történeteket is örömmel fogadják.
A könyvben szereplő mesék szövegét szó szerint, változtatás nélkül vettük át abból a gyűjteményből, amelyet a Grimm testvérek több évtizedes áldozatos munkája hozott létre.
A gyermekek kedvelik azt a hangulatot, amelyet egyes archaizáló kifejezések keltenek, és ezeket hallva vagy olvasva beszédkészségük is fejlődik.
A legkedveltebb, legismertebb és legtöbbször hamisan hagyományozott, kisgyermekek számára íródott mese meglepő módon a farkasról szól. A Piroska és a farkas című mesében Piroska gyermekkorát szeretet és gondoskodás hatja át. Édesanyja nem ismeri a farkast, és nem tudja figyelmeztetni rá a kislányt. Piroska az erdőben ismerkedik meg a "maga" farkasával, aki megtanítja arra, hogy észrevegye a világ szépségét, de arra is, hogyan vesszen el benne. Csak később találja meg a gonosz farkast, és ismeri be vele kapcsolatban a saját hibáját. A békakirálynak, hűséges szolgájával, a megvasalt szívű Henrikkel együtt nincs hőbb kívánsága, mint az, hogy újra királyfivá válhasson. Csak a legkisebb, legszebb királylány szíves szavai és ígéretei képesek arra, hogy a királyfi kibújhasson békabőrbörtönéből, hűséges szolgája szívéről meg lepattanhasson a hármas vaspánt. Holle anyó egy ősi istennő, a jótettek és a vétkek szigorú bírája. Nála mutatkozik meg, hogy ki dolgozta és járta végig az élet évszakokra tagolható körforgását, és ki az, aki csak lustálkodott. Csipkerózsika százesztendős álmát alussza a vadrózsabozót mögött addig, amíg el nem érkezik az idő, és a királyfi meg nem találja őt a palota egyik kis kamrájában. Ez az alvás azonban semmiképpen sem jelenti a teljes tétlenséget, az élet hiányát, hiszen akkor hogy nőttek volna a tüskék a vadrózsa indáira? Az oktondi manó és A csizmás kandúr egyaránt a nagy szegénység ecsetelésével kezdődik. A gyerekek örömmel hallgatják, illetve olvassák, miként vezet az okosság és a szeretet a győzelemhez és a királyság elnyeréséhez. A Hófehérke és a Hamupipőke című meséknél, amelyek sokkal hosszabbak a többinél, meg kell tanítani a gyerekeket arra is, hogyan kísérjék végig figyelemmel az egész történetet. Kár lenne ugyanis megkurtítani akár egyiket, akár a másikat. Olyan közel állnak a gyermekekhez, mint az a sok szenvedés és fáradság, amit Galambbegynek és a Hét holló húgocskájának kellett elszenvednie. A könyv záró mondata: "Megölelték - megcsókolták egymást és boldogan tértek haza szüleikhez." Vissza