Előszó
Nicolae Grigorescu életműve a legnagyobb érték, amellyel népünk a XIX. század végi nagy európai művészethez hozzájárult. S ez a hozzájárulás annál hitelesebb, hogy Grigorescu sem születése sem lelki alkata vagy intellektusa révén nem tartozott ahhoz a társadalmi réteghez, amely európai kultúrában részesült, sőt lehetősége sem volt arra, hogy, bármilyen tulajdonképpeni kultúrái elsajátítson. Grigorescu a parasztság sorából került ki. Nem járt rendesen iskolába, s szakmai képzettség szempontjából is jóformán autodidakta volt. Egyébként egész pályafutása oly meglepő, oly egyéni, hogy a\ már önmagában véve szinte önálló műnek számít, amely csodálatba ejtette mindazokat, akik kiváltképpen az utóbbi időben - behatóbban foglalkoztak vele. Mint minden olyan jelenséghez, amely eltér az élet megszokott medrétől, Grigorescu pálya jutásához is legendák fűződtek, s ezek bizony alaposai, megnehezítették a festő életének és művészi fejlődésének megismerését. Bámulatos mindenekelőtt meteorszeri megjelenése és felfelé ívelése egy olyan országban, ahol a táblafestészet - bár Európa-szerte már a renaissance óta uralkodott a maga technikájával, törvényeivel és témáival - akkoriban, a múlt század derekán, még szinte ismeretlen volt, s csak néhány naiv, kizárólag helyi jelentőségű munkában jelentkezett. A középkori, vallásos festészet, amellyel a XIV. század óta több száz éven át az egyházi építészeti műalkotásokat díszítették s amelynek keretében néhány rendkívül értékes alkotás született, nemcsak hogy nem segítette elő, de az ehhez szokott embernek meg is nehezítette a világi festészet, e mifelénk új festészeti forma megértését.
Grigorescu szegény szülők gyermeke volt. Minthogy családjában ketten is ikonfestéssel foglalkoztak, a gyermek kedvet kap a festegetéshez; hamarosan kiváló eredményeket ér el. Tíz éves, amikor kenyérkereseti okokból, de elhivatottságból is, elhatározza, hogy ikonfestő lesz- Elszegődik egy mesterhez, megtanulja tőle azt, amit, mondjuk, a színkezelés alapfogalmainak nevezhetnénk, s tizenöt éves korában már templomot fest. Eleinte a belső ikonokat és az ikonosztázion ikonjait festi, de rövidesen a falfestéshez 's hozzálát. Mindenkit bámulatba ejt koraérettségével. Így kezdődik hat évtizedre terjedő, haláláig tartó művészi pályafutása, így kezd kibontakozni tehetsége, nagy tehetsége, eleven, tisztánlátó intelligenciája, ítélőképessége, bölcsességre támaszkodó gyakorlati érzéke.
1861 után Párizs, a Sébastien Cornu műtermében töltött néhány hónap előkészíti a művész-életre, a műtermi munka kiegészíti szakmai nevelését, amelyet aztán a Louvre-ban végzett másolások sora, valamint a barbizoni környezet és az ottani légkör tesz igazán teljessé. A múzeumban csodálja és tanulmányozna a nagy művészeket, átveszi tőlük azt, ami egyéniségének megfelel, amiről úgy véli, hasznára lehet és amit teljesen asszimilálni tud. S ugyanígy tanul nagy kortársaitól, akiket szintén csodál és akiket Fontainebleau-ban személyesen is megismer. S mégis, Grigorescunál nemcsak későbben, amikor egyénisége már teljesen kiforrott, de pályafutásának kezdetén sincs semmi, ami utánzásnak minősíthető. Témáit abból a világból választja, amely közel áll szívéhez és amely még Franciaországban is igen hasonlított otthoni környezetéhez, ahova gondolatban gyakran visszatért. Szereti Millet-t, rokonvonásokat fedez fel nála, de Grigorescu, a francia mesterrel ellentétben, ikonfestői múltja ellenére, minden miszticizmustól mentes, világi realista festő marad.
Vissza