Előszó
Nicolae Grigorescu életműve a legnagyobb érték, amellyel népünk a XIX. század végi nagy európai művészethez hozzájárult. S ez a hozzájárulás annál hitelesebb, hogy Grigorescu sem születése, sem...
Tovább
Előszó
Nicolae Grigorescu életműve a legnagyobb érték, amellyel népünk a XIX. század végi nagy európai művészethez hozzájárult. S ez a hozzájárulás annál hitelesebb, hogy Grigorescu sem születése, sem lelki alkata vagy intellektusa révén nem tartozott ahhoz a társadalmi réteghez, amely európai kultúrában részesült, sőt lehetősége sem volt arra, hogy, bármilyen tulajdonképpeni kultúrát elsajátítson. Grigorescu a parasztság sorából került ki. Nem járt rendesen iskolába, s szakmai képzettsége szempontjából is jóformán autodidakta volt. Egyébként egész pályafutása oly meglepő, oly egyéni, hogy az már önmagában véve szinte önálló műnek számít, amely csodálatba ejtette mindazokat, akik - kiváltképpen az utóbbi időben - behatóbban foglalkoztak vele. Mint minden olyan jelenséghez, amely eltér az élet megszokott medrétől, Grigorescu pályafutásához is legendák fűződtek, s ezek bizony alaposan megnehezítették a festő életének és művészi fejlődésének megismerését. Bámulatos mindenekelőtt meteorszerű megjelenése és felfelé ívelése egy olyan országban, ahol a táblafestészet - bár Európa-szerte már a renaissance óta uralkodott a maga technikájával, törvényeivel és témáival - akkoriban, a múlt század derekán, még szinte ismeretlen volt, s csak néhány naiv, kizárólag helyi jelentőségű munkában jelentkezett. A középkori, vallásos festészet, amellyel a XIV. század óta több száz éven át az egyházi építészeti műalkotásokat díszítették s amelynek keretében néhány rendkívül értékes alkotás született, nemcsak hogy nem segítette elő de az ehhez szokott embernek meg is nehezítette a világi festészet, e mifelénk új festészeti forma megértését.
Grigorescu szegény szülők gyermeke volt. Minthogy családjában ketten is ikonfestéssel foglalkoztak, a gyermek kedvet kap a festegetéshez; hamarosan kiváló eredményeket ér el. Tíz éves, amikor kenyérkereseti okokból, de elhivatottságból is, elhatározza, hogy ikonfestő lesz. Elszegődik egy mesterhez, megtanulja tőle azt, amit, mondjuk, a színkezelés alapfogalmainak nevezhetnénk, s tizenöt éves korában már templomot fest. Eleinte a belső ikonokat és az ikonosztázion ikonjait festi, de rövidesen a falfestéshez is hozzálát. Mindenkit bámulatba ejt koraérettségével. Így kezdődik hat évtizedre terjed, haláláig tartó művészi pályafutása, így kezd kibontakozni tehetsége, nagy tehetsége, eleven tisztánlátó intelligenciája, ítélőképessége, bölcsességre támaszkodó gyakorlati érzéke.
Vissza