Irodalom 7.

Előszó

Kortárs művekről véleményt nyilvánítani mindig kockázatos dolog. A művek megítéléséhez ugyanis hiányzik a kellő távlat. Ennek ellenére is vállalnunk kell azonban a kockázatot, mivel a kortárs irodalom az, amely a legközelebb kellene, hogy álljon hozzánk. Szeretnénk, ha ez a könyv nemcsak tananyag, hanem kalauz is lenne a modern világirodalomban. Nem téveszthetjük szem elől azt a körülményt sem, hogy a modern magyar irdalom is sok szállal kötődik az ún. „nagy" irodalmakhoz, s több a könyvünkben bemutatott mű volt ihletője jelentős magyar irodalmi műveknek.
A tankönyv bevezető fejezete első alkalommal öleli fel ideológiai béklyóktól mentesen a második világháború utáni művészeti korszak legjelentősebb és legjellemzőbb képzőművészeti és építészeti irányzatait. Nem törekszik teljességre, hanem szemléletével módszertani kiindulópontként kíván szolgálni további képzőművészeti ágak (elsősorban a film- és zeneművészet) ezzel egybevethető áttekintéséhez. Tudatosítjuk, hogy mind a diákok, mind a tanárok számára sok új információt teszünk közzé, ám a korábbi évtizedek irodalom- és társművészet-szemléletét, annak torz súlypontjait nyolc évvel 1989 után ideje volt korrigálni. A hangsúlyt a korunkra jellemző művészi pluralizmusra és sokrétűségre helyeztük, s a viszonylag sok alkotó említése és bemutatása ennek számlájára írható. Ugyanakkor nem célunk, hogy minden egyes fejezet, alfejezet és név memoriter anyagként szerepeljen, hanem az, hogy a világirodalommal párhuzamosan a képzőművészetre és az építészetre korunknak megfelelő, a szaktudomány ismereteit figyelembe vevő kitekintést nyújtsunk az érettségi vizsgára készülő tanulók számára.
Úgy tűnhet tehát, hogy túlságosan sok írót szerepeltetünk, hogy túlságosan sok adattal terheljük meg a diákok figyelmét. Nem hisszük azonban, hogy minden egyes - e tankönyvben bemutatott - szerző munkásságával kötelező lenne az irodalom iránt kisebb érdeklődést mutató diáknak megismerkednie. Ahhoz duplára kellene emelni az óraszámot stb. Ám hasznosnak tartjuk, ha az irodalom iránt fogékony diák(ok) megismerik olyan költők és írók nevét, akik vitathatatlanul a XX. század közepének és második felének klasszikusai.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rendszerváltás előtti években és évtizedekben a rendszer és a szocialista realizmus dogmáinak a szempontjából számtalan író minősült nem kívánatos személynek és alkotónak, a száműzött SZOLZSENYICIN-től kezdve a szintén orosz származású VLADIMÍR NABOKOV-on át az abszurd drámát művelő EUGÉNE IONESCÓ-ig. Hogy jobban el lehessen igazodni az írók és művek között, igyekeztünk irányzatok alapján csoportosítani az alkotókat. A posztmodern vagy a mágikus realizmus stb. ugyanis a XX. század második felének irodalmában legalább olyan meghatározó szerepet tölt be, mint a század elején az avantgárd. Vissza