Párisi jegyzetek

Előszó

A végrendeleti végrehajtónak kényes kötelességet kell teljesítenie, s így nem minden baj nélkül bírtam Graindorge úr szándékának megfelelően, jegyzeteit végre átnézni, kikerekíteni s kiadni. A család is nehézségeket támasztott, s az eredeti kézirat csaknem olvashatatlan; Graindorge úrnak hosszú kusza angol irása volt, melyet még bonyolúltabbá tettek a kereskedelmi rövidítések, s még kuszábbá a német betűk használata.
Idővel valahogy mégis csak a végére jártam, de sajnálom, hogy többet nem tehettem. Marcelin úr, kit szintén megtisztelt barátságával, emléket akart neki állítani; egy jónevű photographussal több fölvételben örökítette meg az elhúnyt lakását; különböző arczképek nyomán összeállította Graindorge úr személyiségének és ruháinak legfőbb változatait, hozzátette még a titkára, az unokaöcscse és mások képét is, kikről e könyv szól; értelmes gondoskodása semmiféle tárgy előtt nem hátrál meg, még a nagy kitömött krokodilus előtt sem, mely a kis szalont diszítette, még Sam, a néger inas előtt sem, ki az előszobában vicsorgatta örökké fehér fogát. Ezenkívül emlékeit visszaidézve rajzokkal akarta megvilágítani a Graindorge úr elbeszélésében szereplő kis szalonbeli, szinházi és úti eseményeket. Egyéb foglalatossága azonban meggátolja ebben: remélem, hogy egyszer majd csak szabadabb lesz; addig sajnálhatja az olvasó, hogy ez utolsó tisztességadásban irónja nem egészítheti ki, mire elégtelen az én kezem. Vissza