Grafológiáról mindenkinek

Előszó

Jobb, ha én idézem fel azt a mondást, mintsem hogy Önöknek jusson eszükbe. Valahogy így hangzik: "Van, aki ért a dolgokhoz, az csinálja. Van, aki nem ért hozzá, az vagy tanítja, vagy ír róla."
Esetemben úgy tűnik, inkább a mondás második fele érvényes. Mert igaz, hogy mint újságíró lassan másfél évtizede foglalkozom az emberek megismerésével, jellemek megrajzolásával. Igaz, hogy több éve közelebbi kapcsolatba kerültem a megismerés egyik legizgalmasabb módszerével - a grafológiával, mégis túlzás lenne azt mondani, hogy ismerem az íráselemzés rejtelmeit. Mentségemre szolgáljon, hogy ma, Magyarországon ha a grafológiához igazán értő emberek egybegyűlnének, akkor nem biztos, hogy egy negyedik széket is be kellene állítani. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, e tudorok egyikének sem kenyere az újságírás, akkor talán megbocsátják nekem hogy engedtem annak az egyre pimaszabb belső nógatásnak: írjál már a grafológiáról!
Csak az első lépések voltak nehezek. Aztán jöttek az igazi nehézségek. Elérhető és el nem érhető hazai, külföldi szakirodalom tanulmányozása; az elérhető és sajnos már el nem érhető szakemberek megkeresése, interjúvolása.
Az a kérdés, amit lépten-nyomon nekem szegeztek az ismerőseim - már tudniillik, hogy tényleg ki lehet-e olvasni a jellemet az írásból -, egy pillanatig sem volt kérdés. Egyfelől a gazdag szakirodalom logikus érvelése, meggyőző példatára (talán ezek erejéből sikerült valamit átmenteni könyvembe), másfelől annak felismerése, hogy az írás saját magunk kifejezésének egyik formája, egybehangzó bizonyítékul szolgál az írás elemzésében rejlő rengeteg feltáratlan lehetőségre. A kérdés csak az, hogy milyen módon lehet ezeket a lehetőségeket kiaknázni, és ha már előttünk az eredmény, képesek vagyunk-e az írásból a lélek mélységeire következtetni, s ha igen, mihez kezdjünk ezzel a tudományunkkal.
Hiszen a lehetőségek skálája rendkívül széles. Az írás elemzése lehet hasznos szórakozás, hobbi, kedvtelés: ismerőseink írásaiból teljesebb képet kapunk a hozzánk közelállókról. (Más kérdés, hogy ez vajon egyértelműen jó-e?) Elképzelhető, hogy egyes szakterületek művelőinek a figyelmét sikerül felkelteni, és akkor így az írás révén más tudományágak, szakmák is gyarapodnak.
E könyv megírásával párhuzamosan folynak azok a kriminalisztikai jellegű kísérletek, melyeknek eredményeként a bűnüldöző, nyomozó szervek eszköztára is új módszerrel gyarapodhat.
Könyvemben többször idézett példa, hogy némely külföldi országban a személyzeti munka elengedhetetlen velejárója a jelentkezők írásának az elemzése. Pedagógusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, ugyancsak pótolhatatlan segítőtársat kaphatnak a grafológiában, a grafológus személyében.
Sokféle szempont kínálkozott tehát e könyv megírásának alapjául. Aztán a legegyszerűbb mellett döntöttem. Miért törjem én a fejemet? A kedves olvasónál miért akarok én okosabb lenni? Maradjunk tehát abban, hogy a most következőkben ismertetem mindazt, ami nagy vonalakban letisztult az írással, a jellemmel, írásszakértéssel, íráselemzéssel kapcsolatosan, és a Kedves Olvasó majd eldönti, szüksége van-e ezekre az ismeretre.
Még valami. A könyvvel kapcsolatosan sokféle kritikát elfogadok, egyet azonban nem. Vitába szállok mindazokkal, akik megkérdőjelezik a grafológia létjogosultságát. A most következő oldalakon is több alkalommal próbálom majd meggyőzni őket. Ha végül mégsem sikerülne...? Nos, hát akkor váljunk el úgy egymástól, hogy mindenki megőrzi a saját meggyőződését. De harag azért nincs! Vissza