Gustav Klimt

Előszó

1977 nyara. Vonattal Athénből Bécs felé. Minden kötelező késést figyelembe véve vagy negyven óráig fog tartani az utazás. A fülkében rajtam kívül egy japán fiatalember, az egyik képzőművészeti akadémia tanársegédje; ő is oda tart, ahová én. Jellegzetes példánya a távol-keleti utazó közismert típusának: hat napja van, hogy Európát megismerje, ebből Bécsre - két és fél napig tartó szüntelen vonatozás után - kerek tíz óra jut. Bécsi tartózkodásának mindössze két célja van: Ottó Wagner építészetét szeretné látni - és Gustav Klimt képeit. Számos hasonló példával illusztrálhatnánk Klimt nemzetközi népszerűségét. Művét világszerte osztatlanul ismeri el mind a nagyközönség, mind a művészet- és a művelődéstörténet. Aligha van még egy modern képzőművész, aki annyira széles körű és tartós népszerűséget élvezne - állítjuk ezt anélkül, hogy egyelőre pontosabban meghatároznánk a „modernség" fogalmát, s megvizsgálnánk, mennyire alkalmazható Klimt művére. Ha azt nézzük, milyen gyakran jelennek meg alkotásai a médiák tömegfórumain, sem Dali, sem Beuys, sem Picasso, sem Warhol nem vitathatja el tőle az elsőbbséget - hogy válogatás nélkül ragadjunk ki néhányat a nagy nevek közül. Egyiküket sem aknázta és aknázza ki ilyen mértékig és ilyen sűrűséggel a reklámipar. E varázs nem szűnő erejéről árulkodik műveinek ezerféle felhasználási módja és formája, természetesen mindenekelőtt Ausztriában találkozni velük a legelképesztőbb környezetben. Akinek tetszik, Klimt-csempékkel rakhatja ki fürdőszobáját, lakószobája falát pedig előregyártott vagy maga hímezte Klimt-képekkel díszítheti. A főműveket bárki otthonába csempészheti poszterek, üvegezett képek vagy képeslapok formájában. A szecesszió felfedezte a női testet és a mezítlenséget a reklám számára, s e felfedezés azóta is elevenen hat: a Klimt-képek erotikája és pompája kimeríthetetlen forrást kínál a reklámgrafikusoknak. Egyre megy, hogy Ausztria legnagyobb példányszámú bulvárlapja reklámozza Klimttel „így szeretnek az osztrákok" című sorozatát, a filharmonikusok újévi koncertjét sugározza szét az egész világba a tévé, benne A csók (117. old.), a híres Klimt-kép „élőképként" való megjelenítésével, a bestseller-kiadók valamelyike keres motívumot hatásos borítójához, vagy épp egy bank kívánja plakáton hirdetni fizetőerejét - mind a klimti oeuvrebol szeretne ötletet meríteni. E mű még aziránt sem látszik érzékenynek, hogy a médiák éppen melyik társadalmi réteget kívánják megcélozni sokszorosított másolataival: hisz A csók - csillogó csodaként - éppúgy helyet talál a jómódú polgár szobájának falán, mint ahogy helyet talál - olcsóbb poszterkivitelben - a diákszállások kuckóiban. Az osztrák kultúrpolitika ugyancsak szívesen vette és veszi körül atyai gondoskodással Klimt életművét. Vissza