Görögtűz

Előszó

Részlet a könyvből:
"A hegyek hátán fényterítő vonult át. Mikor a hegység tövéhez ért, felragyogtak a lejtőn szétszórt apró kockák: a város. Sok, sok fehér pont villant meg: a napsütötte házfalak. A cseréptetők virítottak, vörössárgán, mint a kacsa lába. A templomtornyok bádogsüvege is világított. Aztán elbágyadt minden, a ragyogás lehunyta szemét. A fényfoszlány már künn úszott a mezőkön...
Bodrogterebes a hegyek lábán épült, apró dombdudorokon. Tyúkszemein az összenőtt három hegykupolának.
Az utcák két nap óta kihaltak, még az állomás épületei körül sem volt moccanás. Nem szólt jelzőharang, a villamoscsengő örökös tücsökcirpelése is elállott. A vágányok acélerezete fölött madarak kergetőztek. A raktár előtt egy marhakocsisor aludt. Egy fával megrakott szerelvény virrasztott mellette megbolygatlanul...
Egyetlen vasutas állott a hálózaton. Jóllakottan gereblyélte lombos bajuszát. Mosolygott ferdén vágott táskás szemhéjjaival, mintha álmában mosolyogna.
Egyszer csak a felső pályaház felé fordult.
- Hahó, vonat jön!
Ott kúszik a jegenyék mögött, szaporán köpköd az égre hosszú bárányfelhő-füzéreket.
- Valami páncélvonat? - Kéménye nincs; csonka üstből repkednek az apró felhők. Az első négy kocsi kopaszon szürkélli: páncélkocsik.
Az ívlámpaerdő fagyottan áll. A jelzőkarok nem csördülnek meg tisztelgésre, óvatosan lassít a sinekkel televonalazott táblán, belsejéből járőr csepereg ki, feltűzött szuronnyal járják be az üres állomást." Vissza