Görög, római és hún-magyar mondák

Előszó

1. A teremtés.

Nem vala még föld, sem tenger, sem ezekre borult ég;
Egy vala mindenhol még a természet alakja.
Egy nagy Zür az egész, rendetlen, idomtalan halmaz.
Tétlen, lomha tömeg; vakon egybekevert elemeknek
Összetorolt ellentermészetű csirjai együtt. -
Még a világnak fényt nem szolgáltat vala Titán,
Phoebe sem ujult még s nem tölt meg képe havonként,
Sem föld nem függött ölelő légkörben, egyensúlyt
Nyerve saját tömegében; a száraz széle körül sem
Terjesztette ki még nagy karjait Amphitrite.
Ott vala a tenger, hol a száraz s a levegő ég;
A föld süppedező, de viszont uszhatlan a tenger,
Fénytelen a levegő; nincs semmi alak maradandó.
Gátolják az erők egymást; egy anyagban a hőség
Küzd a hideggel; amott a nedves a száraz elemmel;
Lágy a szilárddal emitt; a súlytalan ott a súlyossal.
- E pert istenerő s a jobb természet elosztá.
Földet, eget, szárazt, vizeket külön oszta hatalma.
És a ritka lebet sürü légtől elkülönité. -
S mind ezt a zavaros halmazból rendre kifejtvén
Elhelyezé külön és szent békét szerze közöttök.
A finom tüzelem súlytól nem vonva magasra,
Szállott és lakot a kéklő ég boltozatán vőn.
Ennek alatta legott a könnyű lég foga szállást. -
A föld mint tömörebb, sürübb a nehéz elemekkel
Legmélyebbre sülyedt; a tenger özön körülötte Szélein ömlött el s a szárazt közbe szoritá. - így miután az anyaghalmazt részekre felosztá Bármi erő, hatalom,- s a részeket elkülönité... Vissza