Görög katolikus papi sorsok

Előszó

Nagy öröm számomra, hogy a világi hitvalló görög katolikusok után, most a Professzor Úr Isten szolgáiról ír ebben a könyvében. Azokról, akik fáklyavivőként vezették a rájuk bízott nyájat, sorsközösséget vállalva kisemmizett népükkel. Mert ők szó szerint értették Szent Pál apostol szavait: „...ÚGY KELL RAGYOGNOTOK, MINT A CSILLAGOKNAK A VILÁGMINDENSÉGBEN..." (Fii. 2,16).
Emberi méltóságukkal és hitükkel küzdötték fel magukat és népüket sokszor a semmiből, mérhetetlen munkabírással és egyházuk iránti rendíthetetlen hittel, szeretettel. Sokszor úgy tűnt, hogy küzdelmük hiábavaló és kilátástalan, de a fáklyát, melyet az Úr adott kezükbe, azt nem engedték kialudni.
Igazi apostolok voltak ők. Arra törekedtek, hogy vadócba rózsát oltsanak, hogy szebb legyen a föld, - ahogyan egykor Mécs László írta. Nemesebbé akarták tenni görög katolikus egyházukat, emberi példamutatásukkal, ha kellett életük feláldozásával is.
Örök példák ők nekünk, minden papnak és hívőnek. Csak így érdemes egyházat és jövőt építeni.
Nemes életük így adjon példát mindannyiunknak, - hogy velük együtt imádkozhassuk:
„Uramisten, add meg nékem, úgy zenéljen kis harangom:
kongásában minden testvér élte titkát lelje meg...
társat sejtsen szíve mellett, aki koldusán barangol,
testvért, vele együtt sírót, aki álmokat temet..."

1999. Nagyboldogasszony ünnepén
Dr. Csorba Mihály
gyermekgyógyász Vissza