Goriot apó

Előszó

Madame Vauquer (született Conflans) már idősebb hölgy, aki negyven esztendeje vezet penziót a rue Neuve-Sainte Geneviéve-ben a Quartier Latin és a Saint-Marceau negyed határán. Ebben a penzióban egymásmellett laknak nők és férfiak, ifjak és aggastyánok, de azért még a rosszakarat se kezdte ki a ház tisztes hírnevét. Igaz, hogy fiatal ember harminc esztendő óta már csak igen ritkán vetődött madame Vauquer házába, vagy ha igen, csupán azért, mert családja csak nagyon szerény havi bért tudott fizetni az ellátásért. 1819-ben, amikor drámánk kezdődik, épp egy szegény fiatal lány lakik a penzióban. Jóllehet, a dráma szó többé-kevésbbé elvesztette hitelét, mert korunk szenvelgő irodalmában valóságos visszaélést űztek vele, a jelen esetben szükségszerűen alkalmazzuk: nem azért, mert a történet a szó igaz értelmében drámai, hanem, mert a mű végén néhány könnycseppet fog az olvasó ejteni intra et extra muros. De kétséges, vájjon Parison kívül meg fogják-e érteni? Ennek a sajátos helyi színekkel és megfigyelésekkel zsúfolt históriának különlegességeit csak a Montmartre és a Montrouge dombjai között, a düledező falak és mocskos utcai csatornák e hírneves völgyében tudják értékelni; nagyon reális szenvedések és hamis örömök völgye ez és annyira tele izgalmakkal, hogy valami egészen rendkívüli dolognak kell lennie, ami valamenynyire is tartós érzést képes ébreszteni benne. Mindazonáltal találkozunk néha olyan bánatokkal, amelyeket a bűnök és erények e tömkelege naggyá és ünnepélyessé emel: láttukra meghökken és elérzékenyül az önzés és az érdek; de a benyomás itt futólagos, mint az ízes, friss gyümölcs, amelyet gyorsan felfalnak... Vissza

Fülszöveg

Mivé alakul, milyen formában jelenik meg egy shakespearei tragédia a burzsoá világban, a kapitalista társadalomban? - ezt a problémát veti fel Balzac regénysorozatának, az Emberi Színjátékának talán legmegrázóbb remekművében, a Goriot apó-ban. Goriot, a gazdag gabonaügynök szétosztotta vagyonát két lánya között, akik arisztokratához mentek féleségül, s miközben kíméletlen és kielégíthetetlen mohósággal törnek fölfelé a társasági életben, kisemmizik, kifosztják szenvedélyesen rajongó apjukat, aki végül is egy nyomorúságos penzióban éli siralmas, nélkülözésekkel teljes életét. Csakugyan Lear király tragédiája ez a múlt század Párisának kapitalista kavargásában. A Vauquer-penzió, ahol Goriot apó meghúzza magát, az akkori párisi élet mindenfajta kétes élemét magába gyűjti: lecsúszott arisztokratákat, rendőrspiciiket, szegény diákokat, kishivatalnokokat. Vautrinnek, a volt gályarabnak, a modern bűnözés megtestesítőjének gigantikus alakját, és Rastignacot, aki lelkes, nagyratörő, álmodozó ifjúból éppen ebben a regényben válik nagyszabású, a szépasszonyok befolyását, az alvilág támogatását, s az arisztokráciával keveredő pénzvilág minden érvényesülési lehetőségét kihasználó törtetővé. Balzacnál élesebb és könyörtelenebb szemmel senki sem ábrázolta a kapitalista társadalom embertelen életét. A fordítás Aranyossi Pál kiváló munkája. A borítólap Csillag Vera munkája Vissza