Görgey

Előszó

A magyar történet nincs szűkében kiemelkedő katonai tehetségeknek, vezető erőknek harcokban változatos sorsa útján. Ezek legnagyobb része vita nélkül odakerült a hatalmas, hűvös márványalakok sorába, ahová a közvélemény képzelete s a nemzeti kegyelet helyezi az elmúlt idők nagyjait. Emléküket tisztelet és hála övezi, életükből nemzedékek tanulják a nagyszerű példát, melynek teljes követése csak keveseknek adatik meg. Valami különös végzet hozta magával, hogy legendás dicsőségű szabadságharcunk legnagyobb katonai egyénisége nem került a nemzeti kegyelet viták fölé emelkedő részesei közé s fiatal arca, mint Szemere Bertalan írta róla, szomorúan fordult vádlói felé. Sorsa egy esztendő nagyszerű lendülete, erőinek mindenen átszárnyaló kibontódása után kegyetlen vesszőfutás volt a közvélemény kárhoztatása között. Szinte egy korszaknak kellett elmúlnia ahhoz hogy újra előttünk álljon igazi alakjában, vezéri köntösében, amint hatalmas lován száguldó rohamra vezeti huszárjait; egyszerű honvédőrnagyi uniformisában, mint a feldunai sereg vezére, igazi megalkotója, a 48-as honvédség szervezésben és csatában geniális katonája.
Igazi arca, valóságos egyénisége, melyet katonái szinte rajongó tisztelettel vettek körül, a vádak és rágalmak özönében elhomályosodott a közvélemény előtt, mely csak hibáit volt hajlandó ismerni, erényeit nem. Vissza