Gondos atyafiság I-II.

Fülszöveg

Két hegyen túl és egy hegyen innen, szusszanóként az I., II. és a III. kötet közt, először is elnézést kell kérnem az olvasótól, hogy esztendős közökkel vezetem át egyik hegyről a másikra. De - s ez tán némiképp mentségemül szolgál - magam is járatlan vagyok, s fától-fáig tapogatózva kell keresnem az utat, s csak miután kitapogattam, térhetek vissza, hogy az olvasót is átkalauzoljam. Ezt arra mondom, hogy ha ma kellene megírnom az I. és II. kötetet, amikor már készen vannak, szavamra, két hét alatt meg tudnám írni a kettőt. Így sikerülne elejét vennem a türelmetlenségnek és faggatózásnak, hogy mi lesz Julissal, Miskával, Esztivel, a kollektívvel. Mégis: - hogy megelőzzem a II. és III. kötet közti esetleges faggatást, és a pacsirtát se lőjem le - a hátralévő kötetből szeretnék valamit előlegezni, ha többet nem is, legalább a szándékot: a szerelmi, családi és közboldogságot akarom kutatni az út hátralevő részén is, úgy tartva a lámpást, hogy ragyogjon, ami ragyogni való és árnyékba essék, ami sötét, s mégis mindenki azt érezze, hogy amit lámpafénynél lát, az napfényre tartva is igaz. Nem szeretem a regények "minden jó, ha a vége jó" - lezárását, de azért bízom benne, hogy e regény hősei is megtalálják majd a magunk boldogságát - ki Akácos oldalán, ki az elbukásban is felemelő emberségben, ki az élet megigazulását szolgáló, a nadrágszíjföldek szorításából kiszabadító kollektívben -, anélkül azonban, hogy ettől nyugodtan hajthatnák álomra a fejüket. Mert a regény lezárulhat, de az élet tovább megy, s írói felelőtlenség akár az olvasót, akár a regényhőst azzal áltatni, hogy a boldogságot vagy boldogtalanságot egy regény 1000-ik oldala szabja meg haláligtartóan.
Az élet tovább megy, és a fejlődésben szükségképpen elbukik ami elavult s elmaradott, és győz, ami haladó, előremutató. Érvényes ez a regény hőseire, és a falu szocialista épülésének új formáira egyaránt. Vissza