Gondolatok

Előszó

Az istenség eszméje olyan, mint a nap, melynek reflektált világát mindenütt megtaláljuk, de amelybe gyönge szemünkkel egyenesen néznünk nem lehet; s ha valaki az istenség eszméjét tiszta észlelés útján keresve, midőn a világosság kútfejéhez közelíteni akart, a fénytől elvakítva, sötétben érzi magát, s végre ezen eszme valóságán kétkedni kezd, éppen nem csodálkozom rajta. Természetesnek tartom azt is, ha sokan, elfoglalva a mindennapi élet gondjaitól s örömeitől, éppen nem törődnek ez eszmével; hisz Istennek léte - hogy anyagi hasonlattal éljek - olyan, mint a lég köre, mely mindenfelől egyaránt hat, s melyet épp ezért észre nem veszünk. Sem azon tudományos ateizmusban, mely a metafizikai spekuláció eredménye, sem azon közönyösségben, mely nemcsak napjainkban, de mindig létezett, semmi meglepőt nem látok. De hogy valakinek hitét a természettudományokban tett haladás ingathatja meg, ezt érteni teljességgel nem tudom. Vagy e világ kevésbbé nagy-e, mióta az egyes ködfoltokban, melyeket e csillagok között észreveszünk, egész világrendszereket ismerünk fel; avagy életünk vált-e kevésbbé bámulatossá, mióta a mikroszkóp megmutatja, hogy azon lényeken kívül, melyeket eddig ismertünk, az élő s érező teremtményeknek egy véghetetlen sora létezik; vagy talán a nagy mindenség csodálatos rendje s emberi szívünk még csodálatosabb ellentétei megfoghatóbbak-e, mióta a természet egyes törvényeit valamivel jobban ismerjük, s a világ nagy s kicsiny dolgainak kapcsolata valamivel világosabb lett előttünk? Több és több okot találunk, mely bámulatra ragad, és semmit, mi e dolgok keletkezését megmagyarázhatná. Vissza