Gond 32.

Előszó

Részlet:
"Az esztétika mint önálló filozófiai diszciplína a polgári társadalom produktuma. Ez a mondat sem azt a képtelenséget nem kívánja állítani, hogy a polgári társadalmat megelőzően filozófusok nem gondolkoztak a művészet, az „esztétikum", az „esztétikai szféra" stb. mibenlétén, sem azt, hogy - Plótinosztól a keresztény ontológiákig - nem léteztek olyan gondolati rendszerek, amelyek - különböző előfeltevésekből kiindulva - a világot az esztétikum mintájára jellemezték, amelyek az ontológiából kvázi-esztétikát teremtettek, s ezzel - mondhatjuk így is - filozófiai esztétikát hoztak létre. Az esztétika azonban, mint egy filozófiai rendszer viszonylag elkülönült része, amely az egész - a rendszer - nélkül elképzelhetetlen, megismételjük, a polgári társadalom gyermeke, egyszersmind ahhoz a felismeréshez kapcsolódik, hogy a születőben lévő polgári társadalom lényege szerint problematikus. Ezzel körülírtuk születésének korszakát is: a XVIII. század közepének érlelődő nagy válsága hívja életre első reprezentatív alkotásait, és a forradalmi korszak, valamint a lezárultával kapcsolatos nagy szellemi számvetés és betakarítás dolgozza ki teljes képletét.
Az elkülönült esztétika mint filozófiai szakdiszciplína létrejöttét „előidéző" tényezők közül az első a szépre, a szép objektivációjára irányuló speciális tevékenység megszületése, egy olyan tevékenység létrejötte, amelynek önálló funkciója van, tehát nem egyéb tevékenységük mellékterméke, nem ideológiák vehiculuma, nem a vallásos megismerés és áhítat szolgálója, nem a közösségi öntudat megfogalmazása, artikulációja, hanem mindezekkel szemben (amelyeknek valamelyik vonatkozását, aspektusát kifejezheti) önálló tevékenység. Itt természetesen meg kell különböztetni két korszakot. Az első lényegesen korábbi itt tárgyalt problémánknál: minden „magaskultúra" leválása a mindennapokról és a termelőtevékenységről, a művésznek mint „elkülönült iparosnak" (ha mégoly megbecsült és magas polcra helyezett iparosnak) a rétegszerű szeparálódása más társadalmi csoportoktól a civilizáció általános kialakulásával egyidejű, illetve e folyamat része. A második korszak, itt tárgyalt problémánk tulajdonképpeni periódusa a célracionális polgári tevékenységek univerzálissá válásával egyidejű, és egyben annak az időszaknak következménye, amelyben a „szépség mértéke szerinti termelés" - egy alapvető potencialitás Marx szerint, mely a termelő emberhez hozzátartozott - nemcsak kivész, hanem a kor szellemével, a mérhető hatékonyság racionális szellemével kifejezetten ellenségesen áll szemben." Vissza