Kastélyok, várak, kúriák Sopron vármegyében képeslapokon 1896-1945

Előszó

Könyvsorozatunk új albumában a világi építkezés emlékeinek, közel száz kastély, vár, palota, kúria, illetve udvarház képeinek bemutatásával a valamikori Sopron vármegye múltjának ismét egy fontos és érdekes darabját idézzük meg. Ezek a létesítmények egykor az arisztokrácia, a nemesség, majd a tehetős nagypolgárság változó és változatos rendeltetésű, „reprezentatív magánépületei" voltak, melyeknek a megjelenése is igen különféle. (Mint pár képen látható, az igazgatói, jegyzői vagy karnagyi „lak" gyakran impozánsabb, mint egynémely birtokos „kastély"-nak hívott, mai fogalmaink szerint „családi ház" léptékű és küllemű otthona; lásd pl. a gyalókai Újhelyi- vagy a dasztifalui Schöller-kastélyt.) A várépítésben a védekezés funkciója a középkor letűntével háttérbe szorul, s inkább a kényelem, komfortosság, és dekorativitás igényeinek adja át a helyét. Szemléletben és életmódbeli törekvésekben a reneszánsz hozott jelentős változást. Tágas, díszes várkastélyok, vadászkastélyok épülnek; az erődítményszerűséget felváltja a festőiség, a hadiszállás jelleget a rezidenciális, a stratégai elhelyezés fontosságát a természeti környezetbe illeszkedésé. A 16. század második felében a török offenzívára adott válaszként lendületet kapott a várépítés (a végvárrendszert megerősíttette a Bécsi Haditanács), de a hódoltság másfél évszázada alatt váraink zöme elpusztult, a megmaradtakra pedig a Habsburgok mondtak ítéletet a Rákóczi-szabadságharc után. A rebellis famíliák fő- vagy kegy-, de ami fontosabb: vagyonvesztése után egy új, Bécshez hű arisztokrácia kapott esélyt a felemelkedéshez: címekhez és a meggazdagodáshoz. Az elkonfiskált birtokok hasznából uradalmi kastélyok, kúriák és városi paloták sora épült, meghatározva a magyar világi építőművészetet egészen a 20. század első évtizedéig. Ezek az épületek (általában igényesen tervezett, botanikai különlegességekkel teli, pompás kerttel vagy parkkal) uraik kényelmének, az Európában éppen divatos stílusokat, szokásokat utánzó kedvteléseinek kiszolgálásán túl gyakran váltak a művészetek, a tudományok s nem egyszer a nemzeti értékek (irodalom, nyelvújítás stb.) ápolásának otthonává. A kastélyok, kúriák, udvarházak, paloták tehát nem csak a nemességhez, majd a gazdag iparos, kereskedő polgársághoz tartozók lakhelyei, hanem gazdasági és kulturális központok is voltak. A kastélyok a 19. század végén és a 20. század elején - tulajdonosuk vagyoni helyzetétől és céljaitól függően különböző szerepet töltöttek be. A történelmi és társadalmi körülményekből adódóan a múlté lett a „mulatókastély" funkció (bár pl. Eszterházán ez a dekoratív külsőségekkel megrendezett ünnepségekben tovább élt), s előtérbe kerültek a modernebb szerepek. A kastély - gyakran a birtok vagy gyár közvetlen közelében - székhelyként, tehát gazdasági, igazgatási központként működött (külön intézői vagy igazgatói stb. lakkal), vagy szezonális tartózkodási helyként, „pihenőkastély"-ként szolgált. A II. világháború, majd az orosz megszállás rendkívüli károkat okozott. Az épületeket ért fizikai sérülések, a barbár cselekedetek máig kísértenek: súlyos okai és akadályai az európai színvonalú idegenforgalmi hasznosításnak. (Eszterházán pl. a „felszabadítók" céllövészetének áldozatává vált a kastély kínai porcelángyűjteményének java része, a berendezést, a műtárgyakat pedig szinte mindenütt széthordták vagy tönkretették a környékbeliek, épületrészek vagy egész épületek váltak építési anyaggá.) E kártételekhez járultak az államosítás sokszor jóvátehetetlen következményei. A tulajdonosokat (aki nem menekült külföldre) kiköltöztették, s lett kastélyaikból, palotáikból, kúriáikból magtár, istálló, raktár, üzem, gépállomás - jobb esetben múzeum, iskola, művelődési ház, tsz-iroda, szociális otthon vagy lakás. Az otromba beavatkozások (átalakítások, a műtárgyak tönkretétele stb.), a kitalált funkciókra való alkalmatlanság, valamint a karbantartás elhanyagolása és primitív szakszerűtlenségei miatt számos épület siralmas állapotba került. A parkok, kertek zöme a mezőgazdasági vagy építési területté alakítás következtében megsemmisült, vagy az idők során felismerhetetlenül elhanyagolttá vált. Állami beavatkozással az 1960-as években végre megkezdődött néhány jelentősebb épület műemléki helyreállítása vagy legalább állagmegóvása. Ugyanakkor sajnos számos kastély palota, kúria további romlásnak indult, miután a bennük működő intézményt új helyre költöztetvén - az őrzést és az állagvédelmet elhanyagolva - a sorsára hagyták. A rendszerváltást követően reményteli változások történtek. A privatizációnak, az állami segítségnyújtásnak (pl. Nemzeti Kastélyprogram) és a turizmus ébresztette igényeknek köszönhetően sok épület talált gazdára (nem ritka közöttük a régi tulajdonos), akik elvégezték, illetve megkezdték a helyreállítást, felújítást, hasznosítást. Bízzunk abban, hogy lesz elég ötlet és főként pénz arra, hogy egyre több kastély palota, kúria szülessen újjá. Mert nem csupán a bennük vagy a környékükön élőknek válhatnak hasznára, hanem egész Magyarországnak is, ha minőségi kínálatukkal alkalmassá lesznek olyan sikeres, jó haszonnal működő programokban való részvételre, amilyenekre Európában már számos követendő példa (Die Burgenstrasse, Die Schlösserstrasse, Európai Kastélyút, European Castle Heritage Organization stb.) található. Vissza