Gödöllő - Királyi kastély

Előszó

Részlet a füzetből:
Magyarországon a török kiűzése és a kuruc háborúk után hosszú, néhány kisebb kül- és belharcot leszámítva a XIX. század közepéig tartó békeidőszak vette kezdetét. A szatmári békekötés (1711) után sokak számára vált nyilvánvalóvá, hogy az ország a Habsburgok égisze alatt kialakuló dunai monarchia keretei között épülhet újjá, mind fizikai, mind pedig szellemi értelemben, és az európai fejlődés mintái elsősorban Bécs közvetítésével juthatnak el hazánkba. A XVIII. század elején kezdődött meg a korábbi háborúk idején megfogyatkozott magyar főnemesség újraformálódása is, s a főúri körökbe emelkedés zálogát a bécsi udvar dinasztikus érdekeinek kiszolgálása jelentette.
Ennek a korszaknak egyik jellegzetes és fényes karriert befutó figurája volt Grassalkovich I. Antal (1694-1771), aki vagyontalan köznemesi család sarjaként szívós tanulással, majd udvarhű magatartásával egyik "homo novus"-a lett a Bécshez kötődő főnemességnek. Ragyogó ügyvédi talentumának köszönhetően 1724-től királyi jogügyigazgatóként jól képviselte az udvar magyarországi érdekeit, s ezzel párhuzamosan hatalmas birtokrendszert épített ki, Gödöllő központtal. Pályájának legfontosabb dátuma az 1741. év, amikor az osztrák örökösödési háborúban katasztrofális helyzetbe került Mária Terézia (1740-80) a pozsonyi országgyűlésen a magyar rendekhez fordult támogatásért és katonai segítségért. I. Antal személynöknek, mint az akkor országgyűlés alsóháza vezetőjének és a Kúria tagjának nagy része volt abban, hogy elhangzott a "Vitam et Sanquinem!", sőt maga is hadat vezetett a poroszok ellen a sziléziai csataterekre. Szolgálataiért 1743-ban grófi rangot kapott. A főúr 1748-tól haláláig a magyar pénzügyigazgatás csúcsszervének a vezetője, azaz a Magyar Kamara elnöke, 1749-től a budai palota újjáépítésének irányítója, majd 1758-tól királyi főlovászmester. Érdemei elismeréseként 1767-ben a Szent István Rend nagykeresztjével tüntették ki. Vissza