A 60-as évek 45-ös fordulaton

Előszó

Egy szürke Terta magnó, amelynek kék papírba csomagolt Ozafon szalagok tekeregtek, amíg a kor, a por, a kiszáradás nem írt nyolcast beléjük; esetleg egy-két piros-zöld dobozos BASF, átlátszó, szép zöld tárcsával.
Egy kellemes hangú fiatalember karácsonyi dala; egy náthásan rekedt öreg, nagyon vicces bácsi, aki néha még trombitált is; egy pincéből éneklő fickó - akinek mélységeit később én is próbáltam utánozni, nem túl sok sikerrel -; szerelmes, táncos dalok, kórusok, egy számomra akkor még totálisan érthetetlen nyelven, amelynek zengése egyszer s mindenkorra benne maradt a fülembe. Ma már a címeket is tudom arról az első szalagról, a családi ereklyéről, amelyet még mindig őrzök: Blue Chistmas, Mack The Knife, Sixteen Tons, Anastasia, Diana. És természetesen sikerült az előadókat is beazonítanom: Elvis Presley, Louis Armstrong, Tennesse Ernie Ford, Pat Boone, Paul Anka. Ha bármelyikük megszólal, és utána nem az a dal következik, amelyiket megszoktam, furcsán, eltévedtnek érzem magam.
A slágerlista persze - akár reális adatokon alapszik, akár "manipulált", akárcsak a különböző zenei és filmdíjak - nem mindig tükrözi az örökzöld mezők értékrendjét. Hosszú azoknak a számoknak a sora, amelyek ugyan soha nem voltak number one-k (éppen "túlkínálat" volt, vagy csak "megkésve" reagált rá a közönség), mégis, az utókorban sokkal jobban megmaradtak, mint az olyanok, amelyek esetleg egy hétre az előre ugrottak, aztán el is tűntek a feledés homályában. Alapunk az 1960. január 1. és 1969. december 31. közötti, egyesített brit lista, de természetesen áttekintenünk Amerikába és a kontinensre is, hogy a nagy Beat-Bábelben mindenki megtalálja régi ismerősét, és soha többé ne váljanak el egymástól. Vissza