Gobelin 14

Előszó

A 60-as, 70-es évek textiles dilemmája az volt, hogy hogyan lehet az építészeti, közösségi teret úgy megformálni, hogy abban a textil, amely akár szoborként, térmeghatározó elemként a belsőépítészeti tervezés első pillanatától kezdve jelentős, de legalábbis partner szerepet kap. Mindez a 70-es évek második felére egyrészt műfajilag megvalósult - létrejött kiállítási formaként a tértextil -, másrészt az időszak dekonjunkturális gazdasági viszonyainak hatására zátonyra futott: az új funkció alkalmazására lényegében nem került sor. A textilművészet fő iránya a befeléfordulás, a kisérleti irány lett.
A megújítás természetesen nemcsak a funkcióra, de a formára is vonatkozott. Ez alatt a kiürült tradiciók felfrissítését - festett, nyomott, szövött kárpit értelmét vesztett műfajának megváltoztatását értjük. A szövött kárpit esetében ez a kartonfestés - szövőműhelyi leszövetés elgépiesedett gyakorlatát jelentette. A gobelinnél a legfontosabb feladat az volt, hogy a személyes érintést, a művész kezemunkájából fakadó többletet kellett visszaszerezni. Ez a folyamat a 70-es évek végére érett meg annyira, hogy 1980-ban a szombathelyi Biennálé +/- Gobelin címmel került megrendezésre. A cél az volt, hogy "a gobelin - ez a reprezentatív, patinás, rendkívüli manuális és munkabefektetést igénylő műfaj, amely egyúttal évszázadokon át a textilművészet megtestesítője, szimbóluma volt - lehetőséget kapjon annak bizonyítására,m hogy van -e ma is megújulási képessége, közönsége, igazi hatóereje, jelölje ki valós helyét, funkcióját, szerepét a modern textilművészetben." - szólt a pályázati kiírás. Vissza