Fülszöveg
1932-ben született Torontóban, és 1982-ben, ötvenéves korára egy nyolcvanéves ember fizikai állapotára leépülve hunyt el, ugyancsak Torontóban, a XX. századi előadóművészet egyik legnagyobb hatású alakja, a forradalmi Bach-intepretátor, Glenn Gould, akit életében és azóta is vallásos imádat övezett és övez. Csodagyerekként indult, páratlan virtuózként. Különc volt a javából - tériszonya lévén utált utazni; valami rendellenesség miatt csak a fellépés előtti utolsó pillanatban vette le kihűlt kezéről a kesztyűt; úgy tömte magát orvossággal, mint egy megrögzött drogos, éjszaka szeretett többórás telefonokat lebonyolítani karmesterével vagy kamarapartnerével, sőt végigpróbálta telefonon a karmesterrel a felveendő zongoraversenyt, harmincegy éves korában egy életre felhagyott a nyilvános szerepléssel, annyira utálta; a hangrögzítés fejlődésének a tudósa és apostola lett, imádta a rádiót (hangjátékokat készített) és a televíziót, imádta a dokumentumfilmeket: legnagyobb becsvággyal ilyen...
Tovább
Fülszöveg
1932-ben született Torontóban, és 1982-ben, ötvenéves korára egy nyolcvanéves ember fizikai állapotára leépülve hunyt el, ugyancsak Torontóban, a XX. századi előadóművészet egyik legnagyobb hatású alakja, a forradalmi Bach-intepretátor, Glenn Gould, akit életében és azóta is vallásos imádat övezett és övez. Csodagyerekként indult, páratlan virtuózként. Különc volt a javából - tériszonya lévén utált utazni; valami rendellenesség miatt csak a fellépés előtti utolsó pillanatban vette le kihűlt kezéről a kesztyűt; úgy tömte magát orvossággal, mint egy megrögzött drogos, éjszaka szeretett többórás telefonokat lebonyolítani karmesterével vagy kamarapartnerével, sőt végigpróbálta telefonon a karmesterrel a felveendő zongoraversenyt, harmincegy éves korában egy életre felhagyott a nyilvános szerepléssel, annyira utálta; a hangrögzítés fejlődésének a tudósa és apostola lett, imádta a rádiót (hangjátékokat készített) és a televíziót, imádta a dokumentumfilmeket: legnagyobb becsvággyal ilyen filmet csinált Kanada északi vidékéről, és szeretett volna eljutni az Északi-sarkra. Nővel soha viszonya nem volt, de férfival sem, maga volt a megtestesült "nemnélküliség". Utálta Lisztet, pitiáner hedonistának tartotta Mozartot. Önmagát "az utolsó puritánnak" tekintette. A zongorairodalomnak csak egy kis részét játszotta, és még kisebb részét szerette igazán, felvételei azonban állandóan jelen vannak a lemezpiacon, és az előadóművészek újabb nemzedékei számára játéka megkerülhetetlen példa és inspiráció. A zeneművészetben éppúgy kultikus figura, mint az irodalomban, mondjuk, Jack Kerouac, holott életvitelben homlokegyenest az ellenkezője az amerikai írónak.
Otto Friedrich könyve, amely Kanadában nagydíjat nyert, és világszerte kiadták, kitűnő munka. Alapos kutatásra, számtalan interjúra épít, s Friedrich szerencsére ellenáll a kísértésnek, és nem regényesíti, nem dramatizálja túl anyagát. Tisztában van vele, hogy Gould alakja és story-ja nem igényel lektürizáló manővereket.
A könyvet Gould valamennyi alkotó tevékenységének: koncertjeinek, lemezeinek, rádió- és tévéműsorainak, valamint megjelent írásainak teljes listája egészíti ki.
Vissza