Előszó
A magyar nemzet 1938-ban világraszóló ünnepségek keretében kiván Szent István király emlékének hódolni. Kilenc évszázad távlatából tündöklő fénnyel ragyog majd fel az országalapitó apostol egyénisége. Számot kell adnia a nemzetnek, hogyan sáfárkodott a nemzet István király örökségével és meg kell ismertetnie a világ népeivel ezeréves történetének titkát, történelmi hivatását. Ezt a hivatást a népek sorsát irányító isteni akarat István királynak a kereszténységben nyilatkoztatta ki. Kereszténysége nélkül királyi mivolta, törvényhozása, hadvezéri nagysága és külpolitikai elgondolása nem érvényesülhetett volna.
Géza fejedelemben még kiegyenlítetlen, kemény harcot vívott a pogány nagy ur az alázatos keresztény emberrel. A kereszténységet csodálta, szükségesnek is itélte, de nem tudott érte sem lelkesedni, sem pedig áldozatot hozni.
Csak az lehet apostol, ki tapasztalja és vállalja a gyengeséget és gyarlóságot erővé változtató kegyelmet. Csak okossággal és akarattal nem lehet eszméket megtestesíteni. Az eszmének a hatalom hordozójában vérré kell válnia, hitben kell kivirágoznia és áldozatokban kell kitisztulnia. Ki kell lépnie az egyén önző érdekköréből, lelkes szivek összedobbanása kisérje, hogy az első lépésnél meg ne dermedjen, terméketlen öncélú szépségbe ne kristályosodjék.
Istvánnak, a keménykötésű katonának, az éleseszü fejedelmi sarjnak lelkébe jámbor anyja vérén, lelkén át szövődtek be az örök élet igazságai.
Mikor atyja örökébe lépett, szentek családjából kivirágzott, életet igénylő és életet féltő hitves inspirálja, melengeti uralkodói gondolatait. Az anya is, a hitves is buzgó híve volt Krisztus egyházának, bennük az élet, az örök életbe kapcsolódott, a vér a Bárány vérének ritmusával lüktetett. A hatalom, a kincsek szemükben csak annyit értek, amennyi igazságot és irgalmat jelentettek. István király Gizella boldog mátkaságán, anyaságán át értette meg egész mélységében Krisztus evangéliumát, melyet ékesszavú és szigorú erkölcsű cluny szerzetesek hirdettek országában.
Vissza