Előszó
Részlet a könyvből:
"Még bőven volt időnk. A gólyák az első villanyoszlopon vártak. Pierpaolo, Fernando és én megálltunk, hogy nézzük őket, éppen most érkeztünk Magyarországra.
A nap derekán jártunk, egyben június derekán, ami olyan zöld, olyan kék, virágokban és illatokban annyira gazdag. Ámulatba ejtő!
Boldog kölyökjáték; ezerhatszáz kilométerrel a hátunk mögött, egy Ford Fiesta, egyhuzamban jött idáig, rakománya a LACZARDAE IL VENTO példányai (amennyi csak belefért a kis csomagtartóba, amit már úgyis kitöltött a gáztartály, Pierpaolo gitárja, Fernando fényképész-fegyvertára); a kívánság, hogy énekeljünk, hogy megöleljük Lászlót, Verát, Gábort, Miklóst és veszprémi költőbarátainkat, akiket még nem is ismertünk, hacsak verseikből nem, amelyek lefordítva, festékszagúan itt voltak velünk.
Zajongó égbolt. Megállt mellettünk egy nagy mellű nő, kerékpárjáról leszállva rejtelmes mosollyal üdvözölt bennünket; anélkül, hogy egyetlen szavát megértettük volna, felfogtuk, hogy boldog, mosolyogva szorítottunk kezet. Himnusz a mosoly egyetemességéről.
Azután újra a gólyák, kolostori mozdulataik; a tagolt szertartások, az ima célzatos parányai, az oda- és visszaút közötti pihenők stációinak remetéi; úti papírjaink, a Leikák mindig töltött objektívje, az utolsó kilométerek és kitárulkozik Veszprém. Végre Veszprémben voltunk."
Vissza