Előszó
Részlet a könyvből:
Etilköz, anno Domini 895.
A szeretmenti síkon a virradat mélységes csöndje ül. Pitymallik. Keleten az ég rózsaszínbe borul s a pusztán, párafoszlányokat kergetve maga...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Etilköz, anno Domini 895.
A szeretmenti síkon a virradat mélységes csöndje ül. Pitymallik. Keleten az ég rózsaszínbe borul s a pusztán, párafoszlányokat kergetve maga előtt, végigsuhan a hajnali szellő. Nyomában zizegő hullámokat vet az ingovány náderdeje, a fűszálakról pedig pereg a harmat, mintha az éjszaka folyamán eső verte volna a rónát.
A felhők rózsaszínjébe arany sugárkévék lopakodnak. Aztán megjelenik a puszta peremén a nap glóriába öltözött vérvörös korongja. A lármafa őre, ki magas vigyázóhelyéről a párába vesző síkságot ügyeli, szájához emeli kürtjét s a pusztán végigrikolt az ébresztő. A távolból, elhalóan kürtjelek kúsznak át a levegőn.
A kürtszóra a kihaltnak tetsző pusztába élet költözik. Szarvak csörrenése, ostorpattogás, kutyák csaholása, pásztorok hangosszavú lármája veri föl a tájat. Aztán csönd lesz ismét, csak a vonuló nyájak kolompjának méla hangja hallik.
Élet költözik az ingoványba nyúló, hosszú földnyelv táborába is. A pusztával összefüggő, keskeny nyakát védőmű szeli át A védőművön belül is mozgolódik a jószág. Odakünn csak a télen-nyáron egyaránt a pusztán csavargó ridegnyájak tanyáznak, a fejősjószág éjszakára idebenn, durván összeácsolt karámokban szorong. Panaszos bégetéssel, bőgéssel hivogatja a szolganépet, a palánkon kívül csábítóan zöldéi a kövér legelő, szabadulni kíván tőgyének terhétől.
Az egyik karám korlátja mögött lovak gyülekeznek. Csupa nemes paripa, az Oros nemzetség féltett kincse, messze földön híres ménese. A karám alacsony korlátja mitsem jelent rugalmas lábuknak, de lovas csikósok veszik körül és kezükben a kibontott karikás. Ismerik fájdalmas csípését.
Vissza