Petőfi-album (rossz állapotú)

Előszó

Győzzék le a Petőfi-legendát a Petőfi-dokumentumok! A legizgalmasabb s legbeszédesebb emberi dokumentumok közül valók, mégis félreértette őket a világ. A Petőfiről való köztudat a legendákból fakadt, e legendák pedig azon a félreértésen érlelődtek. És kialakult Petőfi Sándornak két képe. Egymásnak szinte ellentétei ők. Az egyik a regényes bohéme-vílág hősét ábrázolja, a másik az erkölcsi követelményekét. Az egyikben minden gyönyörűség és nyomorúság csupa kalandosság, a másikban boldogság és szenvedés az erkölcsi komolyságnak leszűrődése. A köztudat a nagy bohémé mellé szegődött. Kormos üvegen keresztül nézi a hőst, mint ahogy a napot szokták nézni, ha rája bámulnak. Azok a legendák ugyanis, amelyeken keresztül Petőfit csudálják, olyanok, mint az üvegre rakott korom, de görög-tűznek korma. S a szürkésbarna kép köré odaképzelik magát a görög-tüzet. Színes füstje gomolygását beleképzelik a képbe. És megformálják Petőfi Sándort, a legendák hősét. A másik kép az emberi dokumentumokból alakul ki. Milyen szegényes az a regényesség ahhoz az igazsághoz képest, amely ezekben az okmányokban megszólal! Kalandok csak az élet keretének részei lehetnek, de Petőfi élete végig mélységes tartalmasság. Azok a kalandok csak olyanok, mint a napfoltok, az a tartalmasság olyan, mint a nap. tüze. A két kép hőse olyan egymás mellett, mint Peer Gynt és Brand. Mintha Peer Gyntet meg-megíhletné az erkölcs tudata és Brandot lángra lobbantaná a fantázia. Még ettől sem lesz hasonlóvá a két kép, a legendás bohémeé és az ihletett moralistáé. Diadalra kell vinnünk a másodikat. A legnagyobb magyar moralistáét, aki a tisztaságból, az ember szeretetéből, a testvér jogáért hevülésből, a szabadságnak és az élethez való jognak azonosításából formálta meg az erkölcsiséget, s aki ennek az erkölcsnek hitvallója és vértanuja, apostola és prófétája volt. Milyen szegényes a regényesség hőse az erkölcsi követelmények apostola mellett! Ha ezt a másik, ezt a tündöklő képet diadalra visszük, a köztudatot egy vezér igazi megismerésével gazdagítjuk. A költőnek jósnak és vezérnek kell lennie. Jósnak, aki az utat látja és vezérnek, aki útnak indít. És jós és vezér megmondja a sokaságnak, hogy hol is van az élet forgatagában. Nem a politikusok állapítják meg azt, hogy hol vagyunk, s hová jutottunk, hanem az emberiség költői. Vissza