Fülszöveg
„A mítoszban egy adott közösség világképének egysége fejeződik ki, alap mondanivalójában pedig az ember-világ-kozmosz kapcsolathármasságának problémáját, és az erre adandó választ hordozza, azaz az embernek a világban, a mikro- és makrostruktúrákban elfoglalt pozíciójának, betöltött szerepének tudatosítása a célja." {Orpheus: Egy mítosz évezredeiből)
„A lélekről szóló platóni-plótinoszi gondolatok mélyen összefonódnak a költői én pszichikai-intellektuális rezdüléseivel. Janus önnön filozófiai nézeteinek lírai kommentátora, a neoplatonista világkép téziseit személyes sorsával példázva teszi értelmileg és lelldleg egyaránt elfogadható kozmikus ívű világértelmezéssé. Ég és Föld, anyag és szellem konfrontálódó sarkpontjain nyugszik ez a világkép, melynek heterogén elemeit a költői élmény és invenció formálja olyan koherens rendszerré, mely lényegileg nem a természettörvények spekulatív, absztrahált magyarázatával, hanem sorsélményen alapuló belső lírai történések költői...
Tovább
Fülszöveg
„A mítoszban egy adott közösség világképének egysége fejeződik ki, alap mondanivalójában pedig az ember-világ-kozmosz kapcsolathármasságának problémáját, és az erre adandó választ hordozza, azaz az embernek a világban, a mikro- és makrostruktúrákban elfoglalt pozíciójának, betöltött szerepének tudatosítása a célja." {Orpheus: Egy mítosz évezredeiből)
„A lélekről szóló platóni-plótinoszi gondolatok mélyen összefonódnak a költői én pszichikai-intellektuális rezdüléseivel. Janus önnön filozófiai nézeteinek lírai kommentátora, a neoplatonista világkép téziseit személyes sorsával példázva teszi értelmileg és lelldleg egyaránt elfogadható kozmikus ívű világértelmezéssé. Ég és Föld, anyag és szellem konfrontálódó sarkpontjain nyugszik ez a világkép, melynek heterogén elemeit a költői élmény és invenció formálja olyan koherens rendszerré, mely lényegileg nem a természettörvények spekulatív, absztrahált magyarázatával, hanem sorsélményen alapuló belső lírai történések költői interpretációjával tart rokonságot."
(Vízió az égi túlvilágról: Janus Pannonius, Ad animam suam)
„Az irodalomnak mindig megvoltak a maga felszín alatti áramlatai, melyek nem, vagy csak ritkán kapcsolódtak be az írásbeliség áramába, megmaradtak az oralitás szintjén, sőt még az írásbeliség megjelenésével és elterjedésével sem tűntek el teljesen. A vers sokáig még nem szakad el az oralitás örökségétől, a dallamtól, melybe megkapaszkodhat a könnyen felejtő emlékezet."
{Virágének és a középkori kultúra)
„A misztériumban az egyén mint individuum mindig a világegészhez való viszonyában nyilatkozik meg, s önmagáról szerzett tudása egyben az egészről, az univerzumról szóló tudás is." {A Kékszakállú misztériuma)
„Vannak karizmatikus sorsok, melyeknek karizmája nem a homlokon ragyog, nem az ősiség visszfénye, hanem a lélek legmélyén izzik, s melyek természetes következetességgel élik meg létük szolgálatként felfogott küldetését." (Sík Sándor: Portrévázlat)
„ költészetünknek mindig volt és van egy transzcendens iránya, mely az európai modellnél talán kétségbeesettebben kapaszkodik az isteni gondviselés karjába, lévén számosabbak a történelmi kataklizmák. Már igen korán nemzeti sorsproblémák artikulálódnak a vallásos fohászokban: himnuszok, zsoltárok, jeremiádok sora kíséri végig latinul és magyarul líránk történetének évszázadait, többféle modulációban ugyan, de egyazon élménykörben mutatván fel Isten, egyén és haza triászának szétválaszthatatlan eszmekörét." {Dsida Jenő istenélménye)
Vissza