Előszó
Gerber Pál a nyolcvanas évek közepétől jelen van a hazai képzőművészeti élet szinte minden lehetséges színterén, felhasználva a kortárs művészeti kifejezésmódok legkülönbözőbb formáit, a köztéri...
Tovább
Előszó
Gerber Pál a nyolcvanas évek közepétől jelen van a hazai képzőművészeti élet szinte minden lehetséges színterén, felhasználva a kortárs művészeti kifejezésmódok legkülönbözőbb formáit, a köztéri akcióktól, a magángalériákban bemutatott installációkon át az állami nagy múzeumok gyűjteményében őrzött festményekig. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek rajzai, szöveges munkái, talált képekből, fotókból kiinduló számítógépes printjei, hétköznapi tárgyakból összeállított kollázsai és az egész kiállítóteret átértelmező environmentjei. Ez a rendkívül gazdag és változatos életmű azonban mintha nem találná a helyét a 20. századi modernizmus tradíciói által meghatározott kortárs hazai művészet elmúlt évtizedeiben, s mintha a tágabb honi közeg sem tudna mit kezdeni ezzel a zavarba ejtő és meglehetősen előzmények nélküli művészi látásmóddal.
Gerber festő szakon végzett a nyolcvanas években a kései Kádár-kor egyetlen képzőművészeti akadémiáján, ahol az uralkodó trendet akkoriban az olasz transzavantgárd és a német újfestészet érzéki, színes tobzódásának expresszív stiláris eszköztára, a beszűrődő posztmodern eklektikája határozta meg, szemben a megelőző évtizedek konzervatív és érdektelen akadémizmusával. Gerber azonban nem érezte otthonosan magát egyik világban sem. A színek intenzív érzékisége helyett a redukált, hűvös, eszköztelennek tűnő, ugyanakkor rendkívül kifejező monokróm, vagy a szürke különböző árnyalataira korlátozott festésmódot kedvelte. Az egy-két pontosan megfogalmazott motívum a festményeken olyan talányos történelmi és kultúrtörténeti utalásokat, a magas- és tömegkultúra vizuális hagyományának olyan váratlan asszociációs kapcsolatait, meghökkentő és abszurd képi toposzait jelenítette meg, amelyek nehezen illeszthetők a magyar festészeti hagyományokba, és a megszokott percepciós logikával sem könnyen értelmezhetők. Mindezt fokozta a festmények címadásában megnyilvánuló nyelvi gazdagság, stiláris és grammatikai tágasság és innováció. Rajzai és festményei mellett a tárgyi világ kiapadhatatlan inspirációs forrását alkalmi tárgyegyütteseinek összeállításakor is elkezdte felhasználni, abszurd és enigmatikus objektjei, talált tárgyakból vagy sajátkezűleg, haszontalan anyagokból készített művei a dolgok világának titokzatos belső rendjét térképezték fel poétikus éleslátással. Antropomorfizáló tárgyábrázolásai és tárgyhasználata olyan rejtett összefüggések hálózatát bontotta ki a mindennapi jelenetek és jelenségek látszata mögül, amelyek egészen új megvilágításba helyezik az unalomig ismertnek tűnő elemeket.
Gerber művészi pályafutása egybeesik a szocializmus utolsó, felbomló szakaszával és az új társadalmi-politikai berendezkedés, a szabadpiaci kapitalizmus megformálódásával és kiépülésével. Ami azért fontos, mert - noha elsőre egyáltalán nem nyilvánvaló - Gerber művészete párbeszédben áll a körülötte lévő világ láthatatlan mozgatóerőivel és látható tárgyaival; képi példabeszédeiben, talányos szentenciáiban, abszurd képi asszociációiban, különböző stiláris, vizuális és antropológiai rétegek között cikázó gondolattársításaiban egy nyitott és következetes szemléletű művész igyekszik megfogalmazni pozícióját egy orientációját vesztett, önhitt és tanácstalan közegben.
Vissza