Gépjárműszerkezettan I.

Előszó

Részlet a tartalomból:
Az emberi élet velejárójaként az ősidőben fárasztó gyaloglásra és terhek cipelésére kényszerítették az embert életkörülményei: elsősorban a táplálék megszerzése, a termékenyebb és melegebb tájak felkutatása és a háborús viszályok miatti vándorlások.
Érthető, hogy ezen a helyzetén igyekezett könnyíteni és olyan közlekedési eszközt találni, amely megkíméli ettől a nehéz fizikai igénybevételtől. Hosszú évszázadokon és csak állati erő állott rendelkezésére, amit e célra felhasználhatott. Így főként a lovaskocsi vált uralkodóvá és ennek számtalan változata alakult ki.
A fejlődés során egyre növekvő szállítási igényeket a lassú, kis teherbírású és körülményes lovaskocsival mind nehezebben lehetett kielégíteni és így egyre szükségesebbé vált, hogy olyan nagyobb teljesítményű és gyorsabb járművet alkossanak, amelyet nem állati erő vontat. Ennek gondolata régen kísértett, de a gőzgép feltalálásáig nem nyílott mód a megvalósításra. A gőzgép feltalálója, Watt, 1787-ben gőzgépkocsira is szabadalmat kért, ez azonban nem készült el.
Már előzőleg is történtek kísérletek magánjáró (automobil)gépkocsi szerkesztésére, de ezek nem vezettek eredményre. Ilyennek tekinthető a holland Stevins (Sztevinszj szélerővel hajtott vitorlás kocsija az 1600-as években, vagy Hautzsch nürnbergi díszműkovács rugóerővel működtetett hintója 1649-ben. Természetesen - korlátozott és szakaszos energiaforrásuk miatt - nem hódítottak tért.
Az első valóban magánjárónak nevezhető gépkocsit 1769-ben Cugnot (Künyo) francia tüzértiszt építette meg, amelyet tulajdonképpen ágyuk vontatására kívántak felhasználni (1.01 ábra)... Vissza