Egy falusi plébános naplója

Előszó

A plébániám olyan, mint a többi plébánia. Mind hasonlítanak egymásra. Természetesen csak a mai plébániák. Éppen erről beszéltem tegnap a Norenfontes-i plébánossal. Azt mondtam, hogy a jó és a rossz valószínűleg egyensúlyban van bennük, csupán a súlypont fekszik mélyen, nagyon mélyen. Vagy ha jobban tetszik, az egyik a másik fölött lebeg, anélkül, hogy összekavarodnék, mint két különböző sűrűségű folyadék. A plébános úr a szemembe nevetett. Jó pap, tele jóakarattal, atyai érzéssel, sőt a püspökségen az a híre, hogy szabadgondolkozó és egy kissé veszélyes ember. Viccein sokat nevetnek a plébániákon, s ő élesnek látszó tekintettel szeretné nyomatékossá tenni őket, de én olyan fáradtnak, olyan elcsigázottnak látom a szemét, hogy sírni szeretnék.
Plébániám az unalom martaléka, ez az igazság. Mint annyi sok más plébánia. Az unalom szemünk láttára falja fel őket, és mi nem tudunk védekezni ellene. Egy nap a ragály talán bennünket is elér, észre fogjuk venni magunkon ezt a rákot. Az ember nagyon sokáig elélhet vele. Vissza

Fülszöveg

Egy északfranciaországi falucska fiatal plébánosáról szól ez a regény. Ez a pap - akinek külső jelentéktelenségét Bernanos azzal is jelzi, hogy nevet sem ad neki, csak úgy beszél róla, mint Ambricourt plébánosáról, - naplószerű jegyzeteiben beszámol lelkipásztori és egyéni gondjairól, problémáiról, s közben mintegy öntudatlanul, lerögzíti gondolatait az Istenről, az Egyházról, a túlvilági életről, a háborúról, a szegénységről stb. Ambricourt plébánosát a rideg közöny és bizalmatlanság légköre veszi körül, hívei tapasztalatlan lelkipásztort látnak benne, a faluban mindenki azt gondolja róla, hogy iszákos (a regény végén megtudjuk, hogy gyomorrákja van, s csak cukrozott bort és száraz kenyeret tud magához venni), még kis növendékei is gúnyt űznek belőle a hittanórán. De Ambricourt plébánosa tovább halad a maga útján, mintha valami természetfeletti mágnes vonzaná. "Egyszer s mindenkorra elfogadta Isten rettenetes jelenlétét nyomorúságos életében" - mondja róla Bernanos. És amikor egykori szemináriumi társának, a hitehagyott papnak nyomorúságos lakásában a gyomorrák utolsó rohama ledönti, boldogan ismétli el Lisieux-i Szent Teréz gyönyörű szavát: "Minden kegyelem!!"
A Falusi plébános naplójá-t a francia Akadémia nagydíjával tüntette ki. Százezres példányszámot ért el Franciaországban, német nyelven is megjelent, Amerikában pedig vezércikkeztek róla. Kétségtelen, hogy ez a regény, mely Mauriac szerint "egyedülálló", az utóbbi évek egyik legnagyobb alkotása: mélyen emberi dokumentum. Vissza