Fülszöveg
Az író a munkájáról:
"Egy író élete" - ez volt a címe emlékiratom első kötetének. Abban egy író életéről adtam számot, aki költőnek indult, húsz-huszonegyéves korában szerkesztő lett, majd tizennégy éven át publicista is; utána 1919-ben mint sajtófőnök politikusként szolgált és 1920-tól újra szerkesztői munkára adta a fejét.
Emlékiratomnak új kötetében életemnek arról a további másfél évtizedéről számolok be, melyet a Nyugat szerkesztőségében töltöttem el folytatólag, 1926-tól 1941-ig, Babits Mihály haláláig s ezzel a Nyugat megszüntéig. Így ennek a könyvemnek helyesebb címe ez: "Egy író élete a Nyugat szerkesztőségében"; mert egyéni életem azonosult a szerkesztő életével. Egy szerkesztő életével, aki azonban korántsem végezhette dolgát korlátlanul, mert olyan szerkesztő-társai voltak, mint Babits és Osvát, majd Móricz és Babits, akik között gyakori volt az elvi konfliktus, úgyhogy társszerkesztői munkája mellett a kettejük nézeteltéréseinek áthidalása vált szinte a főfeladatává....
Tovább
Fülszöveg
Az író a munkájáról:
"Egy író élete" - ez volt a címe emlékiratom első kötetének. Abban egy író életéről adtam számot, aki költőnek indult, húsz-huszonegyéves korában szerkesztő lett, majd tizennégy éven át publicista is; utána 1919-ben mint sajtófőnök politikusként szolgált és 1920-tól újra szerkesztői munkára adta a fejét.
Emlékiratomnak új kötetében életemnek arról a további másfél évtizedéről számolok be, melyet a Nyugat szerkesztőségében töltöttem el folytatólag, 1926-tól 1941-ig, Babits Mihály haláláig s ezzel a Nyugat megszüntéig. Így ennek a könyvemnek helyesebb címe ez: "Egy író élete a Nyugat szerkesztőségében"; mert egyéni életem azonosult a szerkesztő életével. Egy szerkesztő életével, aki azonban korántsem végezhette dolgát korlátlanul, mert olyan szerkesztő-társai voltak, mint Babits és Osvát, majd Móricz és Babits, akik között gyakori volt az elvi konfliktus, úgyhogy társszerkesztői munkája mellett a kettejük nézeteltéréseinek áthidalása vált szinte a főfeladatává. Vagyis ütköző szerepet is kellett vállania, s most, hogy visszagondol erre a szerepkörre, csodálja, hogy 1934-ig a költő fel nem őrlődött benne.
E két szerepen, a szerkesztőin és a társszerkesztők közti "diplomatizálási" szerepen kívül egy harmadikat is osztott ki rám a sors. Nehogy a folyóirat állandóan mecénások kegyeire szoruljon, a Nyugat régi könyvkiadói múltjára emlékezve, felújítottam ezt a becses hagyományt. S a könyvkiadói tevékenységre sarkallt az a gondolat is, hogy ezt a munkakört már teljesen önállóan végezhettem, ebbe senki bele nem szólt, hiszen a könyvkiadás jövedelméből a Nyugat (s később a Magyar Csillag) anyagi létét is sikerült biztosítanom.
Legfőbb feladatomnak tehát azt tekintettem, hogy a Nyugat szerkesztőségében harmóniát teremtsek. De a tőlem telhető legnagyobb elfogulatlansággal fogok rámutatni a diszharmóniára is, melyet világnézeti és esztétikai síkon a Nyugat tükrözött. Azt azonban senki sem kívánhajta tőlem, hogy ne szóljak kíméletesen kortársaimról, s hogy megfeledkezzek róla: a Nyugat a saját fészkem volt. A Nyugat újabb másfél évtizedének történetét írom, ahogyan akkor láttam s mai eszemmel látom, de mindig szemem előtt tartva a történeti fejlődést. Ezzel kalauzként egy rövidre fogott Nyugat Olvasókönyvet is adok az olvasó kezébe, s benne főleg azt, amit szerintem talán még nem lepett be egészen a por.
Vissza