Magyar Művészet 2023/3.

Előszó

Részlet:
Gellérfi Gergő
"Lusta népség az, csak az árnyékot és a heverőjét szereti!"
Az értelmiség helyzete Iuvenalis Rómájában

Az Iuvenalis Rómáját benépesítő alakok túlnyomó részét nehezen illethetnénk a "szellem embere" megnevezéssel. A házasságtörők, méregkeverők, gyilkosok, újgazdagok, csalók, hamisítók, a kegyetlen, falánk, pazarló, gyűlölködő, a tradicionális római vallást és az igaz rómaiságot eláruló férfiak és nők tengerében azonban felbukan a római irodalom- és szellemtörténet néhány óriása, felbukkannak alkotók, tudósok, tanárok, különösképp a 7., az értelmiség helyzetével foglalkozó szatírában. Bár az életmű jó néhány szöveghelye alapján egyértelmű, hogy a iuvenalisi narrátor a valódi szellemi teljesítményben értéket lát,1 miközben a fércműveket kritizálja, s nevetségessé teszi az értéktelen alkotásokat,2 a háttérben újra és újra feltűnik a kérdés: érdemes-e egyáltalán a szatírák Rómájábn bármilyen értelmiségi pályát választani?
A szellem embereinek helyzetét bemutató 7. szatíra öt csoporttal foglalkozik: a költőkkel, a történetírókkal, az ügyvédekkel, a szónokokkal és retorikatanárokkal együtt, valamint a grammatikusokkal. A kapcsolódási pont, így a szatíra központi témája a kilátástalan anyagi helyzet, amely mindannyiuk közös osztályrésze. Az értelmiségi előtt, legyen akár művész, akár tanár, akár más terület művelője, nincs sok választás: vagy eladja magát, a tudását, a tehetségét, vagy éhen hal - kivéve néhány kiváltságos személyt, így például Quinntilianust. A legfontosabb ránk maradt római szónoklattani összefoglaló munka szerzőjének szövegeire Iuvenalis más szatíráiban is reflektál,3 s név szerint sem egyedül itt említi a Kr. u. I. század végének jeles rétorát. A 6., úgynevezett "asszonyszatírában" a narrátor előbb a kicsapongó római feleségek potenciális szeretőit kutatva állítja őt kontrasztba az ekkor még roppant alacsony társadalmi megbecsültségnek örvendő színészekkel - szatíráról lévén szó, mondhatni "természetesen" a nők nem a művelt szónokot preferálják -,4 majd később már retorikai szaktekintélyként jelenik meg: a félrelépő asszonynak még ő sem tud megfelelő mentséget találni.5 E két helyen Quintilianus egyaránt pozitív figuraként jelenik meg a csábító színészekkel és a hűtlen asszonnyal kontrasztban, 7. szatírabeli említését viszont aligha értékelhetjük így:
Ilyen költségek közepette kétezer sestertius elég Quintilianusnak, sőt még ő jár jól vele: egy apa semmire sem költ kevesebbet a saját fiánál. "De hát akkor honnan van ennyi birtoka Quintilianusnak?" Hagyjuk most a szerencsés kivételeket!6
Az interlocutor kérdését, valamint hogy miért szerencsés kivétel a nagyhírű retorikaoktató, a narrátornak nem szükséges megválaszolnia.7 A korabeli olvasó számáta éppúgy nem volt titok, ahogy a mai befogadónak sem: Quintilianus az I. század egyik legkegyetlenebb és legrosszabb emlékezetű uralkodója, Domitianus kegyeltje és több családtagjának nevelője volt - így nem az említett szerény, kétezer sestertiusnyi (feltehetőleg éves) bérnek köszönheti jómódúságát. Ezzel cseng egybe a szatíra első sora: "A tanult ember minden reménye és bizodalma a Császárban van!"8 Az első olvasatra az uralkodó művészetpártoló tevékenységét méltató mondat már a szatíra keserű valóságát vetíti előre, amelyet a 20-21. sor tesz egyértelművé: "A vezér jósága letekint rátok, biztat titeket, témát keres magának."9 Ha irodalomból, tudományból, tanításból akarsz megélni, az egyetlen lehetőséged, ha a hatalom igényeit szolgálod ki,10 amire a kor másik nagysága, Statius példája is inti az olvasót, aki központi szerepet kap az első szatírakönyv negyedik költeményében. Vissza