Pesti ének

Fülszöveg

Egy mai pesti bérház élete elevenedik meg az olvasó előtt Gedényi Mihálynak, az újabb írónemzedék rokonszenves tagjának új regényében. Az író könnyből és mosolyból szőtte a „Pesti ének" gazdagáramlású, hol drámaian lüktető, hol epikusán szerteágazó meséjét. Az öreg Bodó János levélhordó nyomában egymás után tárulnak föl az albérleti szobák, a lépcsőház, a szobakonyhás lakások, az előszobák-, sőt a légoltalmi óvóhely Különös, furcsa, izgalmas titkai. A macskabolond vénember, a szerelmes diákok, az elszáradt vénkisasszony, a bőbeszédű házmester, a titokzatos „tanácsos úr", a fecsegő artista, a zülött kenyereslány, a gyerekbolond könyvkötő, a csapodár pincér és a többiek mind, mind régi ismerőseink. Ezer és százezer ilyen ember sürög körülöttünk a körutakon, oson mellettünk a mellékutcákban és tolong velünk a villamosokon és viszi magával ezer apró gondjának, tervezgetésének, bánatának, betegségének, takargatott szégyenének és parázsló vágyának csigaházát.
Ezeknek a pesti embereknek a sóhajából, kacajából, pletykájából; a villamoscsengő és autótülök lármájából, verklihangból, füttyszóból és a légvédelmi sziréna sikoltásából hangszerelte Gedényi Mihály az érző szív ezer szólamára a ,Pesti ének"-et.
A szerző magával viszi olvasóit a szürke házsorok közé, megemeli a háztetőket, észrevétlenül megnyitja a zárt ajtókat és az alakoskodáson és fásultságon is átvilágító röntgenfényben ragyogtatja meg a pesti ember szívét, lelkét, egész bensejét. Megmutatja, hogy a kemény aszfalton is nyílnak virágok, hogy a pesti ember is az ég sejtelmes csillagai felé fordítja szemét, ha már úgy érzi, hogy nem bírja tovább a szorongató, terhes mindennapokat...
Gedényi Mihály a „Pesti ének "-ben egy vérbeli költő rajongásával énekli meg ezt az annyiszor lecsepült agyonszidott, bohém. könnyelmű várost, mindannyiunk olthatatlan szerelmét: a világszép Budapestet. Vissza