Gazdasági és társadalmi változások a török hódítás árnyékában

Előszó

Részlet:

Bomló Magyarország
A Magyar Királyság az 1520-as évektől fogva az akkori világ két legerősebb hatalma: a Török és a Habsburg Birodalom közé ékelődött. 1526-ban és a rá következő években nemcsak egyik hadseregét és néhány erősségét veszítette el, hanem egyben azt a küzdelmet is, amelyet előbb a balkáni török előrenyomulás feltartóztatása érdekében, majd "csupán" saját határai védelmében százötven esztendeje vívott. Szinte a mohácsi vereség pillanatában megkezdődött hadszervezetének és területi egységének felbomlása, s elvesztette önálló nemzetközi cselekvőképességének java részét is. A sorság igazán meghatározó lépésekről immár nem annyira Budán, hanem egyre inkább Toledóban, majd Bécsben, illetve Isztambulban döntöttek. (Mint látni fogjuk, leginkább az utóbbiban.) 1541-ben aztán I. Szulejmán szultán - megalázó külsőségek közepette - betelepedett a magyar királyok székvárosába, s azt a magyar bábállamot, amely az előző másfél évtizedben - igaz, sokszor vezetőinek akarata ellenére - oly sok szolgálatot tett neki, egyszerűen "áttolta" a Királyság legkeletibb részébe. A Szapolyai-dinasztia végkielégítésére létrehozott, korábban sohasem létezett új államalakulatot később Erdélyi Fejedelemségnek nevezzük, 1556 előtt, Makkai László után, célszerűbb Keleti Magyar Királyságnak mondani. A szultán valószínűleg ennek sem szánt nagyobb jövőt, mint az elkülönített hűbérként Petrovics Péternek adományozott Temesköznek. Bár az utóbbinak sorsából - amelyet 1552-ben kebeleztek be a hódítók - alkalmasint azt a következtetést is levonhatnók, hogy a Királyhágón túli tartománynak eleve a szomszédos román vajdaságokhoz hasonló, szigorúan ellenőrzött, függő státust szántak Isztambulban (Legfeljebb nem akkora belső önállósággal és időnkénti külső mozgásszabadsággal, mint amennyit Erdély fejedelmei az idők folyamán maguknak és országuknak kiküzdöttek.) Vissza