Gaudí

Előszó

Gaudí halála után - temetésén hatalmas tömeg vett részt, Barcelona elitje mind megjelent - munkásságára hosszú éveken keresztül megvetéssel, gúnnyal tekintettek, egészen az ötvenes évekig. Néhány művészettörténész még ekkor is lekicsinylően beszélt épületeiről, olyan erős kifejezésekkel illetve őket, mint Gaya Nurio: „képzelet-gyötrő", „kőbe vájt aberrációk" és „obszcén gumók". Ezzel voltaképpen a közvélekedésnek adott hangot, ami talán abból fakadt, hogy a polgárháborút követő reakciós korban, amikor kizárólag az Escorial mintájára készített művi neoklasszicista építmények számíthattak elfogadottságra, Gaudí művészete nem találhatott értő közönségre. Szerencsére az ötvenes évekre jó néhány, Gaudí elképzeléseivel osztozó művészeti irányzat kezdett kibontakozni. Ezek egyikét Dali neve fémjelezte, aki ekkor már túljutott szürrealista korszakán, s mindenütt dicsérte a katalán tehetségét, építészetének értékességét. A Grup R - a GATC-PAC szellemi örököse f szintén elősegítette rehabilitációját egy, a barcelonai Sálon del Tinellben 1956-ban rendezett kiállítással. Ezenközben Gaudí egyre ismertebbé vált világszerte, amiért hálával tartozik az utókor Josep Lluís Sertnek, a Harvard Egyetem Építészeti Kara dékánjának, aki felkarolta a Gomis-Prats csoport Gaudí munkáiból közreadottfotoscop)ainak népszerűsítését (az egyikhez Le Corbusier írt előszót). Gaudí munkáinak - 1957-ben a New York-i MOMÁ-ban - rendezett első mértékadó kiállítását követően a korábban mellőzött építész egyre gyakrabban szerepelt befolyásos esztéták elemzéseiben. E szemléletváltás leglátványosabb példája Nikolaus Pevsner, aki A modern design úttörői William Morristól Walter Gropiusig (1936) című híres munkájából kihagyta Gaudít, majd az 1962 után megjelent kiadások mesterségének vezető alakjaként méltatták. Gaudí hírnevének növekedésében közrejátszott Barcelona fokozatos bekapcsolódása a nemzetközi életbe - kiemelten a várostervezés, építészet és design területén de legjelentősebb épületeinek restaurálása és renoválása is. Az a tény, hogy Gaudí három igen fontos alkotását felvették az UNESCO Világörökség-listájára (1984), és sorra jelentek meg a műveivel foglalkozó tanulmányok, katalógusok, esszék, útmutatók, különös elégtétellel szolgál a művészettörténet számára is. Ma már számos európai, amerikai, ausztráliai egyetemi fakultás létezik, ahol tanítják Gaudít akár a historizmus szemléletével, akár technikai és módszertani szempontból. Gaudít legtöbb kritikusa csak extravagánsnak tekintette. Munkái szokatlan aspektusait nem értékelték többre, mint a szimbolikára, okkultra, mágiára vagy alkímiára vonatkozó utalásokat. Vissza

Fülszöveg

Egyesek forradalmárnak tartják Gaudít, noha semmi nem állhat távolabb az igazságtól. A forradalmi magatartást az élet minden területén elítélte. Kiválósága éppen abban állt, hogy új életre keltett megkopottnak tartott, ám örök érvényű művészi irányzatokat. „Az igazi eredetiség az eredethez való visszatérés" - vallotta.
Gaudí kortársaihoz hasonlóan a múlt fele fordította a figyelmét, ám velük szemben az előző generációk kulturális örökséget nem önmagában létező végnek, hanem inkább kiindulópontnak tartotta. Mindig a nehezebb utat választotta: nem követett vakon, elfogulatlanul egy-egy felkapott stílusirányzatot, de nem hajlott az önkényes improvizációra sem. Kimutatta az ókori munkák szerkezeti és a gótika formai hibáit, ugyanakkor kiemelte jellegzetes kompozíciós értékeiket, majd ez alapján modern kifejezési formában ötvözte, és saját értelmezésében, szabadon használta őket.
Ennek köszönhetően a tradicionálisnak és az eredetinek mesteri ötvözése jellemzi minden munkáját, s építészetének ez az azonnal felismerhető jegye teszi egységessé változatos életművét. Megőrizte a dór, a gótikus és a barokk stílusjegyeit, ugyanakkor a saját dórjává, saját gótikájává és saját barokkjává tette - egyedülállóvá, utánozhatatlanná és személyessé. Ennek nagyszerű példáját az általa felújított Palma de Mallorca-i katedrális, a Güell-park archaikus dór kolonnádja, a Bellesguard középkori kastélya, a Calle Caspé-i lakóház, Güell gróf szabadon interpretált velencei palotája, a mudéjar ház a Calle de las Carolinason, a Szent Család-templom korai gótikája.
A gaudízmus tehát semmiképpen sem a mindenáron való eredetieskedés kereséséből született. Sokkal inkább egy folyamatos fejlődés gyümölcse; Gaudí, a fáradhatatlan perfekcionista kivételes művészi intuíciója ellenére elégedetlen volt mindaddig, amíg kísérletezve, mindent kipróbálva meg nem bizonyosodott arról, hogy műve tovább már nem tökéletesíthető.
Gaudí munkásságával az építészet először haladta meg önnön határait, és jutott a reprezentatív művészetek közé. Vissza