A Pöhöly család

Előszó

Részlet a könyvből:

"- Hallod-e, Zsófi, szavam volna hozzád...
Úgy reszketett a szálas, erős legény, mikor ezt kinyögte. Még a susogó szellő is elhallgatott a falombok között, az égen járó hold is mintha megállt s rábámult volna Pala Ferkóra, mikor ezt kimondá.
Tuba Zsófi akácfalevelet tépdesett fehér ujjaival. Azon találgatta, hogy mit szóljon a szóra, hiszen eddig nem volt hozzá szava a legénynek, csak csókja, sok édes csókja - s a csókra olyan könnyű a felelet! Fölöttük a fehér nyárnak ezüstös levelei is remegtek, mindnyájan remegtek, mikor Pala Ferkó ezt kimondotta, s olyan nehéz volt a levegő!
- Hát csak mondd! - felelt végre a leány, s eldobta kezéből a falevelet, aztán a köténye fodrával kezdett babrálni.
Pala Ferkó hátrasimítá ujjaival hosszú fekete, göndör haját, azután megfogta a leánynak puha fehér kezét, és belenézett két ragyogó szemével annak a szemébe.
- Hát ugye szeretsz...
- Szeretlek, szeretlek - felelt idegesen a leány.
- És hogy én is szeretlek, de nagyon...
- Azt tudom!
- Hát elvennélek én, Zsófi!
Olyan elszántsággal mondta ezt a legény, mintha legalábbis azt mondta volna: „Kivetem érted a világot sarkaiból!" - S a legény szíve erősen dobogott. A szellő zúgni kezdett a fű között, a hold elbújt egy felhő mögé, a falevelek még jobban reszkettek, s a magas fűszálak úgy ingatták a fejeiket, mintha nagyon rosszallanák ezt a dolgot." Vissza