Elférünk a földön

Fülszöveg

Az író vallomása:
"Első időzíthető gyerekkori emlékem: téblábolok a kis budai bérház fehér bogyós bokrokkal tarkított udvarán, benézek egy földszinti ablakon: gomolygó gőztől körülölelve, óriási teknőben temérdek ruhát mos egy kovér néni; rám tekint: hány éves vagy te, kisfiú? - Fél négy -- válaszolom, és erre a néni hatalmasat nevet.
Ha időérzékem nem csal, feltehetően 1932 nyarán fogalmaztam meg ezt a - nagyon kézenfekvő és korántsem egyedülálló - válaszomat az első költői kérdésre, amit nekem szegeztek.
Azóta sokféle költői kihívásra próbáltam választ adni: voltam közgazdász egyetemi hallgató, azután nyolc évig pénzügyi tisztviselőként dolgoztam a vasútnál; sokszor és mélyen átéltem egy-egy mérlegbeszámoló szöveges indokolásának lírai megpróbáltatásait -, de megírni ezt az élményt mindeddig nem tudtam még, sajnos.
Ehelyett többnyire verseket írtam - s már-már tucatnyi kötetbe gyűjtöttem őket. Tisztességes foglalkozásom is volt azért, persze, mindig: dolgoztam könyvkiadói lektorként, írószövetségi külügyi titkárként; és rovatvezetőként, majd szerkesztőként az Élet és Irodalom-nál.
Ha valakivel először találkozom, s foglalkozásom felől kérdez, azt válaszolom: újságíró vagyok. (S ezt nemcsak azért mondom, mert - sokszor leírtam már - költőnek lenni nem foglalkozás, csupán többnyire a pillanat kegyelme adta állapot.) Azért is válaszolok így, mert a jó, igaz, őszinte, szép magyar nyelven szóló, a népnek, nemzetnek elkötelezett újságírást az alkotó, teremtő szakmák legjobbjai között tartom számon, s ezért szeretem.
E kötet írásainak nagy részét az újságírás - önként vállalt - szakmai kényszere hívta életre: az írások többsége épp ezért oly rövid s - nélkülözvén a titokzatos műszavak varázslatát - oly gyarlón közérthető.
Mégis ha a tartalomjegyzéket átnézem, restelkedve úgy látom, a cikkek témája alig-alig lépi túl az irodalom - közelebbről: a mai magyar és világirodalom - határait. Jóformán csak a kötet címadó cikke a kivétel; de szeretném hinni, hogy éppen ez a cím - Elférünk a földön - túlmutat önmagán, s talán visszamutat a szűkebben értelmezett irodalmi életre is, amelyben hosszabb távon - mély meggyőződésem ez! - nem vezethet eredményre sem az "egyedül üdvözítő út" évenként változó meghirdetése, sem a sanda "kiszorítós játék" - csak a minden tiszta, humánus és esztétikus érték megőrzését vállaló szocialista felelősségtudat." Vissza