Gáll Ádám

Előszó

A hagyományos táblakép-műforma szabályrendszere szerint, de azt mégis felbontva és megújítva alkotja új műveit Gáll Ádám festőművész. Változatlan a képformátum, a négyzet vagy a téglalap alakú befoglaló forma, és megmaradt a fal síkjára függesztett pozíció is, de a fogalmi és a valóságos kereteken belül minden más megváltozott: a hagyományos festői kifejezőeszközök helyére új alkotóelemek, új kifejezések, különös hatórendszerek léptek.
Az ezredfordulón alkotott Gáll Ádám-művek szervesen kapcsolódnak a XX. századi képalkotás neoavantgarde kezdeményezéseihez és vívmányaihoz. E festő törekvései leginkább a magyar művészetben a múlt század hatvanas éveinek végén indult, a Szürenon alkotóinak munkássága által körvonalazódó és kibontakozó tendenciák továbbvivői. A képfelület relieffé, képtereppé, majd képtárggyá változtatásának folyamatában az első állomás a festék vastag rétegekben, domborműszerű faktúrát alkotó formában való felvitele és rögzítése volt, amelyet aztán a különböző anyagok - homok, föld, salak, kőpor, papírmassza stb. - alkalmazása, képbe, illetve képpé építése követett. Ez az egységesnek minősíthető, ám mégis sokszínű, más és más alkotómódszere, egyéni technikai megvalósításra alapozott képalkotó metódus erőteljes áramlattá alakult a közelmúlt évtizedeinek kortárs magyar művészetében: Pais László, Kovács László, Dréher János, Birkás István, Újházi Péter, Záborszky Gábor a hagyományos festészeti eszközöket elvető művei igazolják ezt. Vissza