Az Ungvidék pásztorművészete (dedikált példány)

Előszó

A XIX. század pásztorainak élete tele volt romantikával, fantáziájuk szabadon szárnyalhatott egészen az első világháború kitöréséig. A "Felső-Tisza-vidéken" nagyon sok pásztor művészkedett. Kéznél volt az anyag is: a fa, a bőr, a csont és mindenekfölött a szaru. A környezet csaknem teljesen meghatározta a pásztorok életformáját, amit legjobban Lengyel János rövid életrajzából ismerhetünk meg. Az alábbi információkat Gencsi Béla volt kárpátaljai református püspök hozta a tudomásomra, aki a keresztapám volt. Ő maga is kutatta Volosin János történetét, és amikor 1970-ben felkeresett nagykaposi lakásomon, részletesen ismertette velem kutatásainak eredményét. Jómagam Lengyel Jánossal személyesen tudtam beszélni, aki "így vót" kifejezéssel nyugtázta mindazt, amit addig kiderítettem róla.
Lengyel János ragasztott neve volt a Fitykom. 1880-ban született Ptruksa községben, 1966-ban halt meg Nagykaposon. Kisgazda családból származott, ahol a gazdaság elég nagy volt a család eltartásához. A kisbirtok azonban fogyni kezdett, és fokozatosan a korcsmáros kezére került. István fia későbbi állítása szerint apja kezesként váltót írt alá és ez vitte el azt a kis vagyont. Tény, hogy János már nagyon fiatalon a perbenyiki gróf Majláth birtokán dolgozott. A diószegi tiszttartó az ügyes kezű, jó észjárású fiatalembert külön szolgálatokkal is megbízta. Ő azonban megszökött a birtokról és hazament falujába. Marhapásztor lett, később a kinn háló marhára vigyázott. Itt kezdett nagy szorgalommal faragni előbb fából, majd szaruból. A környék faragópásztoraival minden bizonnyal találkozhatott, és ismerte Volosin Jánost is, a híres pásztorművészt. A faragásnál azonban jobban vonzotta a halászat és az orvvadászat. A sors kegyetlensége, hogy a család utolsó anyagi bázisa, a kis családi ház is porrá égett 1897-ben, így kénytelenek voltak beköltözni nagynénjükhöz, aki befogadta őket. János azonnal munkába állt Kaposkelecsenyben, ahol a falu kondása lett. Vissza