Kegyetlen sugarak

Előszó

Tizenöt éve művelem - a szépirodalom mellett - ezt a rendkívül munkaigényes, rosszul fizetett, a szerzőre nemegyszer vihart zúdító, irodalmi riportnak vagy - hosszabb írás esetén - szociográfiának nevezett műfajt. Nemrégiben egy kiégett, keserű riporter kollégám gúnyosan szegezte nekem a kérdést: No és, volt valami értelme? - Mit lehet erre felelni? Ha nem hinnék abban, hogy van értelme, nem csinálnám.
Ötéves koromban, amikor még iskolába se jártam, csak néha, hogy ne maradjak felügyelet nélkül, elvittek magukkal a testvéreim, elhatároztam, hogy tanító leszek. Tizenöt éves koromban, a felszabadulás friss élmények hatására, már vonzóbbnak és megfelelőbbnek tartottam a magam számára a politikusi pályát. Végül megtaláltam azt az egész életre szóló hivatást, amelyen a bennem élő pedagógus éppúgy szóhoz juthat, mint a politikus - és még mi minden más! - és ez az irodalom. Vissza

Fülszöveg

Tehetséges fiatal prózaírónknak az 1957-1965 években készült, és folyóiratokban publikált riportjaiból válogattuk össze a Kegyetlen sugarak c. gyűjteményt. Galgóczi Erzsébet ezekben a riportjaiban is - csakúgy, mint szépprózájában - a mai társadalom egyik legjelentősebb alkotóelemének, a parasztságnak sajátos, de mégis az egész társadalom, az egész nép jövőjét meghatározó problematikáját boncolgatja, s egy sereg égetően fontos kérdésre keres megoldást. Válaszadásai szenvedélyesek, látszólagos ellentmondásosságát feloldja a tudatos felelősségvállalás, a belső elkötelezettség hevítettsége: széttéphetelen szálak kötik alakjaihoz, mert nemcsak ismeri, hanem belülről érzi és éli és életüket, gondjaikat, és mert emberi létüket, fejlődésüket soha nem tudja különválasztani az egyetemes emberi létről, a kor társadalmának általános fejlődéséről, mindazt a belső és külső torzulást, hibát, ami akadályozza őket az egyetemes emberi-társadalmi fejlődésbe való bekapcsolódásba, kíméletlenül tereli haragjának ostorcsapásai alá.
Galgóczi Erzsébet a kötethez írt előszavában parasztírónak vallja magát, s hitet tesz a népi írók legjobb hagyományai mellett. De ugyanakkor kibővíti, újraértékeli a fogalmat: "Ma már, ha valaki kimondja azt a szót, hogy parasztíró, hozzá kell tennie, hogy melyik parasztság írója? Azé a parasztságé-e, aki volt, vagy azé, aki lesz?" Hogy pedig ő maga melyik kategóriába tartozik - riportkötetének minden sorában lemérhető. Vissza