Galgamácsa története I.

Előszó

"A múlt nem hal meg, amíg a szellemi folytonosság megmarad, addig a közösség élete az ő összesűrített egész múltja, és csakis a múltat megértve értheti meg önmagát és döntheti el jövőjét. A nép, amely nem ismeri saját történetét, olyan, mint egy ember, aki elvesztette emlékezőképességét, aki céltalanul kóborol, míg bajba nem sodorja magát." Az idézetet a szakterületén kívül is meghatározó, híres lélekgyógyász, Szondi Lipót írta. A magyar őstörténetre is vonatkoztatható intelem Galgamácsa esetében is helytálló. Galgamácsa Aszódtól É-ra 10 km-re, Váctól DK-re 22 km-re, Gödöllőtől ÉK-re 16 km-re, Budapesttől EK-re 35 km-re van. Területe: 4331 hektár (7526 katasztrális hold). Lakóinak száma: 1985 fő. Közigazgatásilag ma Pest megyéhez tartozik. Galgamácsa területe évezredek óta lakott hely. A régészeti leletek az őskőkortól kezdve megtalálhatók. Az újkőkorból az ún. dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra, a kottafejes díszű kerámia kultúra és a Lengyel kultúra népeinek összesen 12 lelőhelye ismert. A rézkorban is lakott terület: előfordulnak itt a Ludanice kultúra és a Baden kultúra települései. A bronzkorból a Makói Kultúra, a Hatvan kultúra, a halomsíros kultúra, a Piliny kultúra és az urnasíros kultúra illetve a Kyjatice kultúra népei és településeik ismertek. A vaskor a szkíták és a kelták időszaka: egy véletlenül előkerült jellegzetes háromélű bronz nyílhegy jelzi a szkíta jelenlétet és 7 kelta lelőhely a kelta településeket. A kelták után négyszáz éven át a szarmaták élnek e területen. Telepeiket, mai szóhasználattal falvaikat 15 régészeti lelőhely és a Csörsz árok őrzi. A régészeti feltárások népvándorlás, avar és honfoglalás kori temetőket nem tártak fel, noha földrajzi névanyagban Ordasház puszta hun jelenlétre utal. Annak ellenére, hogy már 1913 óta ismert tény, hogy a cserhátalji falvak szkíta lelőhelyek, a régészeti kutatás inkább az újkőkorra irányult és a szkíta emlékek, valamint a hun, avar és honfoglalás kor időszakának feltárását ez ideig elhanyagolta. Vissza